Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1893

«»&- 4 4 ■**­zünk a gyermeknek, ha munkája iránt elismeréssel vagyunk és szorgalmát méltányoljuk; és milyen nagy igyekezetei fejt ki továbbra is, hogy megelégedésünket el ne veszitse! Valamint az érdem elismerése által, ha a mértéket át nem lépjük, a ta­nuló igen nagy buzgóságot és kitartást fog tanúsítani, épen annyira elcsügged és elveszti kedvét az a gyermek, a ki min­den igyekezete daczára csak középszerű eredményt mutathat tel, ha munkáját keveseljük, sőt vele elégedetlenségünket is érez­tetjük. A túlságos dicséret épen úgy elronthatja a jó tanulót, mint mennyire elkeseritheti a folytonos korholás a középszerű, vagy gyenge gyermeket. Azért a mig a dicséretben nagyon óvatosnak kell lennünk, addig a korholás helyett igyekezzünk a gyermekben önnön maga iránt bizalmat ébreszteni és legyünk kimélettel érzelmei iránt, melyek úgy is nagy sulylyal nehe­zednek lelkére, a mikor meg kell győződnie, hogy minden erőfeszitése daczára sem képes felmutatni oly eredményt, mint társai. Nagyon gyakran tapasztalhatja az ember, hogy a szülő nincsen megelégedve fia előmenetelével, s a helyett, hogy en­nek okát keresné, kész az iskolát hibáztatni és ebből még a tanuló előtt sem csinál titkot. Azt hiszem, az ily szülő eljárá- rását nem lehet eléggé kárhoztatni! Mi lesz ennek eredménye igen sok esetben? Az, hogy a kissé könnyelműbb gyermek fölmentve érzi magát a reá nézve terhes munka alól, mert tudja, hogy az eredménytelenségért az atya nem őt, hanem az iskolát fogja okozni. Azért a mikor a szülőt nem elég’iti ki az eredmény, ne törjön pálczát az iskola felett, hanem inkább keresse fel a tanítót és ketten majd csak megtalálják az okát az előmenetel hiányának. Ha pedig az okot ismerik, nem lesz nehéz a siker biztosításának eszközét sem megtalálni, ha csak maga a természet nem gördített a tanuló elé elháríthatatlan akadályokat. A lélek kifejlesztése az eddigiek szerint az ismeretek köz­lése, az értelem és a szív gyakorlása által történik. Mivel pe­dig e kettős feladat teljesítésére az iskola nem rendelkezik elég

Next

/
Thumbnails
Contents