Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1891

38 8*~­mint az előmenetelnél. Ennek tulajdonítható, hogy ifjaink illen­dőség tudása ellen panaszt tennünk nem lehet. A szorgalom és előmenetel tekintetében kielégített ben­nünket a II., III. és IV. osztály. Itt is vannak kivételek, t. i. olyanok, kiknek szorgalma és előmenetele nem kielégítő, sőt többen határozottan rosszak, ennélfogva ismétlésre utasitlattak. Az I. osztályban sok a gyenge tanuló, ámbár ebben is voltak értelmes és komoly törekvésű ifjak. Mint minden évben, úgy az idén is sok fáradságot okozott ezen osztály azon körülmény­nél fogva, hogy abban igen különböző készültségit gyermekek kerültek össze és sokan a magyar nyelvben igen gyengék, sőt többen egészen járatlanok. Nem lényegtelen az a körülmény sem, hogy sokan csak egy pár évre jőnek a gymnasiumba és ezeket a legnagyobb igyekezet daczára sem lehet nagyobb szor­galomra serkenteni. Az ifjúság vallás-erkölcsi nevelése ez évben is fontos fel­adatunkat képezte. Az ágost. hitv. evang. ifjak vasárnaponként résztvettek az iskola nagytermében tartatni szokot magyar isteni tiszteletben; ez évben is Marhauser Imre tanártársunk volt szives az isteni tisztelet vezetését magára vállalni. A vasárna­pokon kívül megtartottuk a reformatio ünnepét, továbbá junius 8-át, a koronázás huszonötödik évfordulóját. Az idén 15 ifjú részesült a comfirmatiói oktatásban és május 29-én járult a tanárikar és az ifjúság az Úr szent asztalához. A más vallás­hoz tartozó gyermekek vasárnaponként és a kijelölt ünnepnapo­kon saját egyházaik isteni tiszteletére jártak el. Tanév közben látogatásukban részesítettek bennünket ngs. Nádosy Kálmán esp. felügyelő úr, nt, Gruggenberger János alesperes úr, továbbá az iskolai nagy- és kisbizottságok tagjai közül többen, úgy az egyháziak, valamint a világiak részéről. Úgy szintén sokan jelentek meg a szigorlatokon is, hogy meg­győződést szerezzenek magoknak az előmenetelről, melyet tanít­ványaink ez évben tanúsítottak. Az ily látogatás alkalmával nyilvánuló érdeklődés nagy befolyással van iskolánkra, mert inig egyrészt a tanárok munkakedvét fokozza, másrészt tanít­

Next

/
Thumbnails
Contents