Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1891

3 3 • „Él még nemzetem Istene, Buzgó könyeimen szent öröm ömledez, Állsz még, állsz szeretett hazám, Nem hullt még alacsony porba nemes fejed!“ A nemzet, fiainak minden iránt való közönyössége és azok nemes erényei különböző korszakokat szoktak előidézni az or­szágok életében. Az első a hanyatlás felé vezet, a második a felvirágzást mozdítja elő. A hanyatlás korában minden téren tespedés áll be; az intézményeket romlás fenyegeti, a haza gyermekeinek kebléből kihalnak a jobb érzések és azok helyét nemtelen indulatok foglalják el. A felvirágzás korában ellenben lázas fejlődésnek indul minden, intézményeink gyarapodnak, a honfiak keblét nagy eszmék hevítik. Minő különböző képe van a hanyatlás és a fejlődés korának! Mig amarra csak arczunk pirulásával gondolhatunk vissza: addig ennek szemlélése fel­emel bennünket. Valamint egy nemzet sem mondhatja el magáról, hogy soha meg nem tévedt: úgy a magyar is nem egyszer úgy cselekedett, mintha önnön magának lett volna ellensége. Gon­doljunk csak vissza az elmúlt évszázadokra, a mikor a hon gyermekei saját nyelvüket vetették el, mint a rongyos gúnyát és beálltak idegen érdekek szolgálatába, mert jobban tetszett nekik, lrogy kölcsönzött fényben sütkérezzenek, mintsem hazá- jok fényét élesztgessék. Voltak olyanok, kik szégyenlették ma­gokat a haza miatt, pedig az ő közönyösségük okozta, hogy elmaradtunk a külföld mögött beláthatlan messzire és az ide­gen csak szánakozással tekintett reánk. E kor azonban nem tarthatott oly sokáig, hogy már ne akadjanak oly férfiak, kik az idők szavát meg ne értsék és a nemzet összessége annyira elfásuljon, hogy a küzdelemre szállt férfiak annak szivéhez az utat meg ne találják. Sőt ellenkezőleg —- mintegy varázsütésre — minden megváltozott és kezdetét vette a „jobb kor“, mely­nek — hála Istennek — mi is osztályosaivá lettünk. De minő rázkódáson kellett hazánknak keresztül esnie, mig a nyugodt fejlődés ezen útjára léphetett! „Elindítanak legjobbjaink a hosz- szú harez alatt“, vagya bakó keze oltotta ki életüket, szabad-

Next

/
Thumbnails
Contents