Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1887
A tolna-baranya-somogyi ev. egyházmegye algymnasiumának rövid története. Arndt János. Midőn esp. algymnasiumunknak 80 éves fenállása után ma teljes njjá építését meg ünnepi end ő, avató ünnepet rendezett az egyházmegye, nem lesz érdektelen az ünnep keretén belül a nagyérdemű közönséget az iskola történetével röviden megismertetni. Mig e század elején Európa népei bizonytalan küzdések között forrongtanak; mig egyes kevéssel ezelőtt virágzó országok omladékain a francziák mindenható császárjának szavára új államok keletkeztek : addig a bár küzdtérül szolgált, de uralkodójához hű Magyarország délnyugoti virányain, a tolna-baranya-somogyi ev. egyházmegye lakosai megértvén az idők intő szavát, az akkori dunántúli ev. superintendens, főt. Nagy István, sárszentlörinczi lelkész úr lelkes felhívására, kezdeményezésére Sárszentlőrinczen 1807-ben föl- álliták az iskolát. Ez esperesség távol esvén minden más ev. iskolától, hogy mégis fiainak alkalmat nyújthasson magukat a tudományban művelni, melyet a protestantismus mindég éltető erejének tartott: egyházmegyénk vezérférfiai karöltve a gyülekezetekkel, a múlt század végén hozott szabadabb vallási törvények jótékony befolyása alatt, minden erejüket egy tanintézet megalapítására egyesítették. Azonban nem egyedül a tudomány művelése sarkallta az egyházmegyét egy tudományos intézet fölállítására, — vezette e nemes gondolkozásu ősöket egy másik, az akkori időben nem kevésbé fon-