Bizalmas Külpolitikai Szemle, 1944. augusztus-szeptember
1944-09-05 [1431]
A cs ehszl o vák hadijelentés szerint Pozsonyban harcok folynak , A katonái akadémia épületét a németek heve a harcok után birtokukba vették. Az Atlanttk Sonder jelentése szerint szlovákiai felkelé csapatok szovjet ejtőer nyő s ö kke l eg y ü t t át lépve a • magyar határt el foglaltál Salgotár'.ii ni, Az IlíavaTTorionbk~ b w l kiszabadított 2500 TTgoly most [Budapest ollen vonul. London szerint Mucena /lTucsény/ magyar község mellett harcok folynak. Csehszlovák katonai körökből származó jelentések ezerint szétvertek egy Kasna felől Eperjes irányaiban tápadó német hadoszlopot, L c so no körzetében magyar cs a pattok tái.:;./ :.e r t Verték vissza . A pozsonyi rádió szerint a fölkelés politikai vezére egy Pauliul nevü besztercebányai ban--ár, oki eleinte "magyaron" volt.később Hodzsa hive lett, majd vad cseh| , szlovákká Változott és aost a kommunistákkal együtt-dolgozik, w A pozsonyi rádió szerint nem igaz, hogy a nócietek Bzlovákiá. . hói protektorátust csináltak és a mlseregct.. feloszlatták. A pozsonyi rádió közlése szerint.Nyitrán a felkelők szabadon engedték és fölfegyverezték a', zsidók.,t.Széket most újból összefogdosták. Tito „I ^ Tito hadi jelentése szerint a Zágrábon átvezető vasútvonax "tekintélyes mértekben esszárombólták. Az Átintik Senier szerint a horvát Vezérkai? • több tisztjét letartóztatták, mert előkészületeket tettek Románia példájának követésére, *' Finnország A moszkvai íádió sz rint - a fialt jelentésekkel \ ellentétben - a szovjet parancsnokok azt az utasítást kapta]., hogy keddeyi reggel 8 órától sztlnteetíék be a tüzet. Reuter-jelentés szerint az első német különítmények már elhagyták Finnországot, elsinkibŐl érkezett jelentjéé szerint Turku kikötőjéből megkezdték a kiüril'st, Finnország és Németország kosötS" a postai es táviró-összeköttetes még nem szaksat meg. Az ÍAftonblaűet szerint a Helsinkiben levő n-agvszlovák és horvát követségek kérdése vasárnap inog nyitva állott, de mégis az a vélemény, hogy V e fogják ezt'ntetni. W:/'>•.'éSüket. - _ A . Stockholms Tidningen szerint. Iinnország tsl élelmiszer ellátásit Svédország garantálta, Moszkvai Beüter-tudóaité szerint a szovjet sajté a finnek tevékenységét hüvős érdeklődéssel és Biny.oe me^elégedess el fogadta. A finnek sorsa a szovjet nagylelkűségétől fii I 1