Bizalmas Külpolitikai Szemle, 1944. július

1944-07-11 [1430]

Stockholmi tudósítónk jelenti a Bullű Hirügynckségnek londoni politikai körökből szerzést értesülése szerint kémet-" ország még egy utjol só • kis ér l-.oaH- t ett arra, hogy Oroszország­gal kölönbéké t. köss ön. Angolsz'ász diplomáciai körökben meg vannak gyTzSdve arról,hogy Sztálin az összes német békekisőr­let eket vissza fogja utasítani. _ • • .• A m oszkva i^ réáló egyik kommentátora kijelentette, közeleg az óra, amikor a'z egész szovjet terület felszabadul. Ez azonban nem jelenti azt, mintha, az oruszok nem gyűlölnék többé a Hitleristákat, Bűneik m inden áldozatát megbosszuljuk, S zlovákia 4) A Gárdi sta július 6-1 számában Esz t erhá z y gróf képviselői' mand "Hűm át él való megfosztásával foglalkozva megállapítja, hogy itt a nemzet becsületéről van szó, A cikk hangoztatja & kérdés komolyságát és azt, hogy az ügy­ből nem akarnak olcsó szenzációt csinálni, Eozterházy a leg­kevés obé sem panaszkodhatott az állami közigazgatásnak a magyar nemzetiségi csoporttal szemben tanúsított magatartása ellen, Kihágása ónnál inkább is elítélendő, mert nem a magj-sr nemzetiségi csoport védelmében követte J. elv ázt. Eozter­házy esetében nincsen szó kölcsönösségről - állapítja meg a ; cikk, bár arról is* beszélhetnének, A cikk a továbbiakban «­utal arra, hogy a'sslvoákiai magyar népcsoport halottét Össze sem lehet hasonlítani a magyarrrsz ági szlovákok nyo­moruságos helyzetével és hangoztat ja, hogy az egész szlovák közvélemény nagy érdekledé^sel néz az államtanács dönté « •lé, _ A Clovak vasárnapi számában a He;íz>-ti Figyelőben a magyar cimeTkTőei: "szereplő ojttos keres ötrő l szóló ci-áíel pole mizálva hangoztatja, hogy a m^lwékokaak-.Cirill és M*thnd revén toljos igényük van a kettős keresztre, A magyar lap cikkéből könnyen kitűnik a t.nden«la, A ma yar ^ajtíSfctJk - állapit ja meg a 5 lovak - vgyátal <n nnm válik becsületére, hogy ilyen komoly időkben, amikor sokkal köm; lysbb é? m etobi.. problémákkal kellene foglalkozni 11 yen naxv íikeiék cvík alacsonyítja le szinvonalat. R; ománi a . m . Mint liozs.boni tudós •'tőnk az Emprens tfews anka. mi értesülő;;- alapján közli Oonstantin Visojanu I-íaniu fSftUa kép-­viselőiében Tsztanbulban folytatja Stirbay heroe-. küldetését és béju,_ .lgárit 1; apogat OI^ÍK, Feltehető, kegy Vis )janv. less a szobád roöan mozgalon vezetője, M/So x Vége

Next

/
Thumbnails
Contents