Bizalmas Értesítések 1939. augusztus

1939-09-17 [1504]

0 Gy Szt Bukarest, augusztus 17. /Magvar Távirati Iroda/ A Tribuna ""zatnárnéraetiből keltezett cikkében azt irja, hogy mind többen s többen térnek vissza Bomániába azok a fiatalemberek, akik a tavasszal - megtévesztve a féktelen propagandától - kiszöktek Magyarország­ba. Ma kiábrándulva és vállalva minden következményt tömegesen térnek vissza, bár a magyar táborokban szigorú ellenőrzés alatt áll: ttak. A visszatérők magukat a világ legszerencsésebb és legboldogabb embereinek vallják, hogy megszabadulhattak a magyar "pokolból", ahogy 5k maguk ezt nevezik. A lap közli Szabó István 21 éves fiatalember nyilatkozatát, aki a napokban tért vissza Magyarországról. "Három társammal - mondotta Szabó - elhatároztuk, hogy Ma­gyarországra szökünk, mert meggyőztek minket, hogy ott jólfizetett állások­ba kerülünk, vagy beléphetünk a magyar hadseregbe, amelynek hivat-'sa v is szab­sz erezni Erdélyt. Csengerről Nyíregyházára szállitottak , majd a Tokaj mellett fekvő iörögszállási táborba internáltak. A tábor parancsnoka dr. Zichy tartalékos főhadnagy kijelentette, hogy bár nem lesz jó dolgunk, mégse pró­báljunk megszökni, mert akkor agyonlőnek minket. Haza csak jót szabad irni. A leveleket cenzúrázták. A táborban 220 fogoly volt, akiket nagyon szigorú őrizet alatt tartottak. Tizenkét napi tartózkodásom után megengedt'k, n'>gy Dunapentelén lakó rokonomhoz menjek. A táborban ép. ugy bánnak az emberek el } mint a fegyházakban. Kopaszra nyírtak és ruháinkat tetvetlenitettók. A koszt egyenesen ehetetlen. Béggel k 5mény mag leve s, d'.lben köleskása, /gfrsli/ este pedig burgonyafSzelek.szerepelt az étlapon. Azok a foglyok, akinek nem volt rokonuk Magyarországon a rossz ós elégtelen élelmezés következtében ugy k néznek ki, mint a csontvázak. Nem szabad újságot behozni sem látogatókat fogadni. Az internáltak a végsőkig el vannak keseredve és nem. gondolnak m3s ­ra csak arra, hogy miként szabadulhatnának meg ebből a pokolból". S abó kit** te, hogy vallomásat tegyék közzé a lapokban is, hogy mások is okulhassanak belőle. Boldog, hogy véére megszabadulhatott a magyar Dokolból. Igy néz ki tehát a magyar Meny őr szag - fejezi be cikkét a lap - amelynek : "Kezdenek visszatérni Magyarországról a vitézek" hangzatos oími -adta. 0 Gy Szt B n k a r e st, augusztus 17. /Magyar Távirati Iroda/ Victor Jinga nemzetgazdasági alminiszter előadást tartott Csíkszeredán és Gyergydszentmikioson Erdély gazdasági múltjáról ós jelenjéről, Megállapította, hagy Erdélyt többségben tornának lakták és lakják ma is. ,z idők során kisebbségek ékelődtek be a románság közé. Az ErdUyben élő kisebb­ségeket két osztályba sorolta: 1. akik Erdélybe jöttek /ezek a magyarok/ és 2. akiket Erdélybe telepitettek /szász k/. Jinga szerint a magyarok a múlt­ban az akkori Bomániával szemben ellenséges gazdasági politikát folytattak, holo +-t ez ellenkezett a népi érdekekkel. A román határt lezárták, hogy ne hozhassanak be román szarvasmarhát. Ez az áldatlan, mindkét rszág gazdasági érdekeit sértő intézkedés nagy elkeseredést váltott ki Erd 'Ívben ,|z a tény azt bizonyltja, hogy a husz evvel ezelőtt létrejött határok természetes gaz­dasági határok is . v s a Kárpátok nem választófal, hanem összekötő kapocs áz örökre egyesült román nemzet életében, —. —. —

Next

/
Thumbnails
Contents