Bizalmas Értesítések 1939. július

1939-07-10

/Bochenski cikkének vége/ így tehát Magyarország lehetőségei rendkívül szak keretek között mozog­nak. Ha ma Hitler kancellár uj presztizs^redmónyeket kivárnia, valószínű, hogy elsősorban Magyarország felé fordulna. Ez az irány amerre a németek ma a legnagyobb befolyást gyakorolhatják és amely felől aránylag a leg­kevesebb ellenállással találkoznának. Ez,természetesen ismerve a magyar jellemet, nem jelenti azt, hogy akár egy pillanatig is fel lehetne téte­ezni, hogy a magyarok ugy megadnák magukat, mint a csehek 6 Ha azonban német részről ultimativ körülmények között gyakorolnának befolyást Magyaror­szágra, kétségtelen, hogy ez a magyarokéi rendkívül súlyos csapást jelen tene, amely . % elől minden körülmények között ki akrnának térni, A magyar kormány ezért hogy a németekkel való nehézségeket kikerülje, politikáját olyan formába öltözteti, mintha Magyarország teljesen német befolyás alatt állna. Ez azonban nem felel meg a tényeknek és inkább hason­lít ahhoz a politikához, amelyet bizonyos időn keresztül Schussnigg majd pedig Chvalkovszky folytattak. A magvarok messze állanak attól, hogy fél­reismerjék a német veszedelmet és örüljenek annak, hogy a német hatalom Középeurópában növekszik, ^ Háború esetén a magyarok legforróbb óhajjá az, hogy semloge.see maradhassanak. Politikai körökben i ál - . ismételten hi­vatkoztak előttem arra, - irja a cikk szerzője, - hogy ezt az állás­pontot Teleki Pál gróf miniszterelnök a maga idejében ugy Rómában, mint Berlinben nyomatékosan kifejezésre juttatta. Magyarországnak elasztikus politikát kell folytatnia Németországgal szemben, mert Franciaországgal és Szovjetoroszországgal együtt folytatott politika Magyarországon el­képzelhetetlen. Magyar-lengyel háború egyedül csak abban az esetben vol­na lehetséges a magyarok véleménye szerint, ha a lengyel területeta szovjet hadsereg szövetségesként árasztaná el. - Kijelenthetem ezek után - mondja a cikk irőja ­hogy a magyar külpolitikának Németországgal való szoros kapcsolata nom bolsü szolidaritásból fakad, hanem inkább abból, a törekvésből, hegy a németekké 1 való súrlódásokat kikerüljék,, ': — - * * Mert. Nemetországgal való összecsapás esetén Magyarország valószínűleg teljesen magára hagyatva maradna. A német hegemónia fenyegetését ma Középeurőpa felett annyira világosan látják Mggyarországon is, hogy az elveszett területek visszaszerzése feletti vágy elhalványul a függetlenség megmentésébe irányu­ló erőfeszítések mellett. Ha ugyanis Magyarország ma vagy a következő évek során Románia ellen támadna, ez csak akkor következne be, ha erre a né­metek kényszeritik. Ezért a mi szempontunkból - fefcezi be Bochenski cik­két -Magyarország lehető legnagyobb megerősödése a fontos, ^ hogy igy Magyarország nyugat felé való defenzi'' arcvonaia megerősödjék.

Next

/
Thumbnails
Contents