Bizalmas Értesítések 1939. május

1939-05-26 [1503]

Ba o- kf/Ls R ó m a , május 25. /magyar Távirati x roda/ A Lavoro ^ascista hosszú budapestit udósitásban számol be a magyar-román viszony jelenlegi állásáról. Az olasz lap rámutat arra, hogy C^ákv István gróf külügy­miniszter soproni beszédében annak az óhajának adott Kifejezést, hogy a"' magyar-román viszonyban javulás álljon be. Román részről is olyan kijelentések hangzottak el, hogy Bukarest és Budapest között az enyhülés kívánatos volna. E fontos nyilatkozatok ellenire a helyzetben egyelőre nem történt változás. Budapest néhány héttel ezelőtt azt a javaslatot tette, hogy Magyarország és Románia között közvetlenül rendezzék az ellentéte­ket. A magyar javaslatnak mindeddig nem volt folytatása. Ha eddig nem is történt haladás, ez nem zárja ki azt, kogy a jövőben , főképpen a tengelyhatalmak és Jugoszlávia jószoleáíatai folytak javulás követ­kezzen be a magyar-román viszonyban. A két ország között a saj tó támadások kiújulták. Budapesten nagy felháborodást keltett, hogy a román kormány a határvidékek románokkal való betelepítésére gondol. ü gy látszik azonban, hogy azok a kisérletek, amelyeket Románia edcig a telepítések irányában tett, nem jártak sikerrel, kitűnt, hogy a rom^n telepesek, hiányos gazdasági ismereteik folytán, nea»tüd ják pótolni a magyarokat, és már sokan Romániában is azt kívánják, hogy vonják meg a telepesektől a nekik juttatott földet. Az olasz lap.ezután kifogásolja, hogy Romániában igen sok magyart jogtalanul megfosztottak román állampolgárságától és a román kormány semmit sem tett ezeknek a visszaéléseknek az orvoslására. A magyarokkal szemben elkövetett visszaéléseket és igazságtalanságokat nehéz lenne itt felsorolni. Le kell azonban szögezni, hogy a helyzetben változás csak ugy lehetséges, , és csak ugy fehet a magyar-román viszonyt tartósan rendezni, hogy á helyzetet realisztikusan ité lik meg és tekintetbe veszik., azt a kétségbevonhatatlan tényt, hogy a husz év előtti békeszerződés' k érvényüket vesztették. Ba o- Íf/Z>8 Róma, május 25. /Magyar Távirati Iroda/ Több olasz lap a resti újság híradása nyomán hírt közöl a magyar kormány állítólagos küszöb önálló átalakításáról. • Lgyes olasz lapok az Uj Nemzedék híradása alapján^ • . beszámolnak száz erdélyi magyar katonának a határon történt átszökásér ől. y Q^-f/avf Ho Berlin, máius 35. /havas/ . . í Szi/bzí no | ^4 e t orsaá k legyei lapok, mint a Dziennik Berlmski és a Novinv Oodzienne több Ijszakai betörésről ad hírt , amelyeket né~ SetorözátflSftyelekBél követlek el. Gross-Borekban az éjszaka a lengyel K^™akídt%vekltel beverték, a keletpor* szországi Allenstemben f lenjel üzlete k.aflakaira 'lengyel üzlet* szöveg í el irato ka t ragasz ­tottaS; ;, A lengyelek nálunk tele eszik másukat, fémetek, ne tűrjelek ezt!" "Pie?piem, itt egy lengyel parazita lakik 1 * szövegű feliratok sem rit­kák. |l!Tl7

Next

/
Thumbnails
Contents