Bizalmas Értesítések 1939. január
1939-01-13 [1499]
L Ha/Wa L o n d o n, ianuár 13,/Magyar Távirati Iroda/ A Times irja "Reform Magyarországon" oimli hosszú második vezércikkében-; A magyar miniszterelnök által készített és országa átszervezését oélzó nagyszabású reformterv rendkiviili érdeklődést keltett nemcsak azért, mert mélységesen érinti az európai vi^arközpontban lévő állam helyzetét és tekintélyét, hanem azért is, mert jellemző sok mindenre nézve amit más országikban is tesznek, A német befolyás terjedése délkelet felé az utbaeső összes kormányokat arra késztette, hogy felkészüljenek az ellenállásra, necsak a fenyegető német uralom, hanem a 1 nemzeti szocializmus elveinek terjesztése ellen is, amely eredeti alakjában a politikai tehetetlenség és erkölcsi lazaság ellen irányuló kihívás volt és szigorúbb erkölcsi elvei bizonyos mértékig a kommunista és defetista felfogás ellen megnyilvánult visszahatásnak tekinthetők és némi vonzóerőt gyakoroltak. Most amidőn úrrá lett ptt, ahol azelőtt kisebbségi mozgalom volt, elvesztette vonzóerejét a szomszéd államokban, do Lengyelországban,Magyarországon, Romániában és másutt határozott erőfeszítéseket kísérelnek meg, hogy népeik szükségleteit a " nemzeti szocialista világnézet jobb vonatkozásaihoz alkalmazzák, fenn-" tartva és erősítve egyszersmind saját politikai rendszerük jellemző vonásai t. Imrédy dr„ magyar miniszterelnök azzal a céllal indította meg a magyar nemzeti élet mozgalmát, hogy ápolja az izzó hazaszeretetet, a TegyeImezettség és engedelmesség katonai erényeit, az aszkétikus erkölcsiséget, az áldozatkészséget es előmozdítsa az egységet és társadalmi igazságosságot. Arra törekszik, hogy a mozgalom egyesítse az ország valamennyi építőjellegű elemét, ami alatt nyilván olyan jobboldali és középutas irányú elemeket ért, amelyeket az ujitó szellemnek kell eltöltenie. A legfontosabb reform a legkevésbbé népszerji rendes követői körében, miután a drasztikus földosztási terv inkább cseh-szlovák. mint nemzeti szocialista példát követ. Ezt a reformot régóta jósolják es vitatják Magyarországon, de csak a felvidéki részek visszacsatolása következtében kapott eros lendületre. A cikk ismerteti a földreformjavaslat részleteit, majd igy folytatja: A magyar kormány igyekszik kivenni a szelet nemzeti szocialista bírálóinak vitorláiból és igyekszik egyszersmind elejét venni a parlamenti rendszerrel űzött visszaéléseknek, amelyek oly sok országban megbénították a parlamentet, A cikk ezután ismerteti a választójogi reformterv részleteit, majd igy folytat ja :áz egyes szabályok tulbonyolultaknák és bizonyos büntetések túlsúlyosaknak látszanak, de az Imrédy kormánynak az a oélja. hogy fenntartsa az ország függőt len sgét, javítsa a lakosság társadalmi es gazdasági helyzetét és megőrizze a parlamenti rendsz»r hatályosságát, üz Iaredy kormány törekvéseit haza ján kivül sok más országban is a legélénkebb rokonszevvel fogják figyelni, L Ha/Wa London, január 13,/Magyar Távirati Iroda/ A Time and Tide a munkácsi esettel foglalkozó közleményében a müncheni egyezményt hibáztatja a Középeurópában dúló terrorizmusért és fegyveres bandauralomért s hangoztatja, nogy a helyzet urai a németek, akik a Buszinföld segélyével eketvernek Lengyelország és Magyarország közé .