Bizalmas Értesítések 1938. augusztus
1938-08-16 [1494]
A Ma/Y Paris, augusztus 16. /Magyar Távirati Iroda/ A francia közvélemény ideges figyelemmel követi a német hadgyakorlatokat. A lapok vezető helyen feltünéstkeltő cimekben jelentik, hogv Németország felől ismét,,esizmák zaja hallat szik''ás 12 héten belül 1.350.000 katona fog fegyverben állni. Parisban aggodalomteljesen vetik fel a kérdést, htfgy mi az igazi célja ezeknek: a rendkiUv/li hadgyakorlatoknak, amelyjben francia részről a német birodalom katonai, polgssi, ipari és gazdasági erőinek próöamozgósitását látják. A sajtó naeyrásze ugyvéli, hogy Németország ha talma s hadi gépezetének felvonultatásával Csehszlovákia megfélemlítésére töress szik. A félhivatalos sajtó hidegvérre inti a közvéleményt és rámutat arra, hogy elhamarkodott volna a német hadgyakorlatok alapján arra következtetni, nogy a német kormány máris elvetette a kockát Is erőszakos megoldás mellett döntött, ~]&K Az ördre megállapítja, hogy."" " " Európában a nyugtalanság nőitőn no. A lap feltünéstkeltő prágai értesülést közölj amely szerint a ösehszlovákia területére ékelt &latz környíkén v. Amim német tábornok vezénylete alatt százezer főnyi német haderőt vontak összeg Amim tábornokot állitólag felhatalmazták arra, hogy Csehszlovákiával szemben ugyanúgy jár jc.j el mint ao.nak idején D'Annanzio Fiúméval szemben. Berlin hivatalos magatartása Arnim kísérletével szemben attól függ majd, hogy a hatalmak hogyan viselkednek ezzel a kísérlettel szemben. Ha a szövetségesek azonnal általános mozgásitást rendelnének el, akkor a német kormány kijelentené, hogy csupán egy felelőtlen parancsnok egyé" i kezdeményezéséről volt szó., A lap nézete szerint el kell készülni arra t hogy - : ' : dacára Runciman lord prágai jelenlétének - Csehszlovákiába'" a légkör egyre feszültebb lesz. A Ma/Y Paris, augusztus 16. /Magvar Távirati Iroda/ Vuillemin tábornok, a francia légi haderő vezérkari főnöke kedden délelőtt 10 óra tor kel útra a villa coublayi repülőtérről Berlin felé. Parisban ugy vélik, hogy Vuillemin látogatásának jelentősé ga messze túllépi az egyszerű udvariassági látogatás kereteit. Az Ejccels íor jelentése szerint légi egyezmény megkötésének lehetőségei/szőba/ker ül Vuillemin ber. in i 'megbeszélesei során. A nfonet toffiny - irfc »J&p - amelyre a l£i, fegyverkezés i gen suly,,s t erhetet ro kedvezC jCTöp ana a leg i_ a gyeznuj;.y _tervet . LjnoTs^rs tehát ? ..hogy ^TüiTTj^rnTnÜ Í£fí£Jng ta o-oiiiagy " Wfxhnoia" es pámet 1 sgí fftgyv-ari^zás bizonyos méaetü & rátozásan ak lehető ségjejj Qj tat "ja meg;, ügyelőre termesze Csen c sunárT ve zár ka ri e sz mec seré rŐT v^n szq, mert az egyezmény megkötésére kizár ól a> a ké t nagyhatalom kormánya jogosult, tfuillemru.,.v^tlamiiit. ..miloh tábor nok csupán az" egyezm ény el iíé szitesére s^orit.íoznak. A lap egyébként reméli* nögy Vuillemin taoornos látogatása szoros-.böá teszi a francia es nemei frontharcosok között fennálló baráti kapcsolatokat. fis /nek fj* *jfeJL«,wW~ -MHZ* *U u--