Bizalmas Értesítések 1938. augusztus

1938-08-13 [1494]

L Bl/Y London, augusztus 13. /Magyar Távirati Iroda/ A Sunday Times berlini levelezője jelenti: Horthy Miklós kormányzó tiszteletére újból aiszitik a Mussolini bevonulásához épitett diadal iveket. A politikusok remélik, hogy sikerül ' a magyar kormányzót rábirni, áll ion nyilván á Róma­tíerlin tengely mellé. Ha teljesiti ezt a követelést, akkor ^Csehszlová­kiát három oldalon ellenséges államok fogják körülvenni: Németország, Lengyelország és Magyarország. A magyar nemzeti szocialista csoport volt a fo-akadálya a megegyezésnek a németek és Horthy kormányzó között. Ausztria bekebelezése idején a legmérgesebb személyes hadjáratot indí­tották Horthy kormányzó és felesége ellen, akikről azt állították, hogy "zsidó vérrel vannak beszennyezve". Azóta a németek Magvarország barát­ságát keresik, amelynek búzájára van szükségük és a német nemzeti szo­cialisták keményen fedetek a magyar nemzeti szocialista vezetőket^ Kiéi­ben pompás tengeri diszszemlével igyekeznek majd Horthy tengernagyra ha­tást gyakorolni, Hitvesét felkérik, keresztelje Tegethoff névre az uj cirkálót. A kormányzó látogatásának előfutáraként magvar képviselők lá­togattak el Berlinbe, aho} lengyel kollégáik példájára' ré sztvettek a Csehszlovákia elleni heves propagandában. Tevékenységük megérő siti azt a híresztelést, hogy Németország, Lengyelország és mg var ország megegye­zett Csehország felosztásában. C V/Y Prága, augusztus 13. /Magyar T-'viratí Iroda/ Horthy ^iklos kormányzó németországi látogatása alkal­mából a Prager Presse vezércikkben foglalkozik Magyarország bel- ós külpolitikai helyzetivel. A cikk a többi között rámutat arra, hogy Magyarország az egyetlen állam, amely m5g nem rendezte a szomszédaivei való megegyezés Utján fegyverkezésének kerdSsU. Magyarországtól ugyan is szomszédai a legális fegyverkezés elismerése fej jben megnom tárna Sasi nyilatkozatot ki— vannak; ezt azonban Magyarország ahhoz a feltételhez köti, hogy a ma­gyar kisebbség sorsáról is nyilatkozat hangozzék el. A lap ezután valószínűt /.tartja azokat a birokét, hogy Magyarország augusztus 2ű.-án egyoldalúan bejelenti katonai szuvereni­tásának hölyráállítását. Ilyen lépés - irja a lap - Magyarországnak szomszédéihoz való viszonyát nem javítaná meg és nem nyugtatná meg a nyugati hat almákat sem. /.lennek — « • — /-/ Ku/Ho Prága , augusztus 13. /Cseh Távirati Iioda/ Szombaton délelőtt néhány perccel 10 pia után a Tachau ke­rülethez tartozó Rosshaupt pénzügyőrei és csendőrei kétmotoros repülő­gépet figyeltek meg, amely Schönbach község./ felől jövet Hesselsdorf felett elrepült, majd Rosshauot és St.Xátharine között Lisendorf köz­ség felé repült ; ahol elhagyta a köztársaság területét. A repülőgép a német katonai gépek jelzései, a vörös mezőben látható fekete keresztet viselte és jobo oldalán a náfiet birodalom jelképével a horogkereszttel volt ellátva. A gép 5C0 méter tágasságban repült. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents