Bizalmas Értesítések 1938. augusztus
1938-08-11 [1494]
o- Kö/Vi § Az MTI debreceni tudósitój a kölli 11 óra 10 férckor: Felelősségteljes tudósi tást egyelőre nem adhatok, mert senkit sem engednek a gép közelébe. Bdd igi me gáliapi tás&' . szer in t amiko r a szerencsétlenül járt repülőgép szerdán megérkezett Debrecenbe, a gép utasai nam vettek részt a nemzetközi pilotapiknik programmjában ás nem i s m entek le a Hortobágyra sem. Amiko r megérkeztek, akkor,, már valami baj volta motorral, rróbajáratot végeztek vei e é s próbarepülést is hajtottak végre Debrecen felett, mert aggodalmat keltett a motor működése. Délután három óra tájban anélkül, hogy a pilotapiknik résztvevői t bevártak volna, a repülőgép az Epreskertből visszaindul t Bu da.p estre. R»diőst is inuen Debrecenből vitt magával a gép. ' A szerencsétlenül Járt repülőgép JoRksar-u tasszálii tó gép volt A halottakat ma délelőtt szálíitják át Szoboszlóra vagy Debrecenbe. /MTI/ C Ma/Ma F r á g a. augusztus 11. /Magyar távirati Iroda/ A Prager *agbiatt budapesti jelentése szerint a román nemzetiségi statútum uj lökdst adott a magvar-kisantant megegyezésnek. A lap szerint a román nemzetiségi statútum nyilvánosságrahozatala nagyon jó hatást keltett Budapesten. A magyar és kis antant-megegyezés jegyzékváltás utián fog megtörténni. A jegyzékben a négy állam együttoson lemond arról, hogy oroszakhoz folyamodjék/.' " ügyeik elintézésénél. i\ három kisantant-állam elismeri Magyarország katonai egyenjogúságit és végül-a három ki sant .ant-állam 4oaaflláhpz hasonlóan kisebbségi statútumot ad ki. / kölcsönös C Ma/Ma Prága, augusstus 11. /Magyar Távirati Iroda/ A Strbrny-féle Praszki List feltűnő formában ismerteti Kajniss képviselőnek az Uj Magyarságán megjelent cikkét a "Ferrat an Jluropa" cimü könyvről. A lap nosszu kivonatot közöl a cikkből, majd néhánysoros kommertászában gyalázkodó kirohanást intéz iuagyarország ellen. Ilyen elvek hangoztatására, írja a lap, mindenki másnak inkább volna joga mint a pézhamisitók orsiágának és a jankapusztai gyilkosok tréninghelyének. M :: Kö/Vi B e r 1 i n, Aúeust, /Máf^ar Távirati Iroda/ Die Kölni sen e Zeit ing b'erichtet üb e~ de n vi ertagi ~en Tff i aisterrat in ^udapest und schreibt cfazu unter _*aderera: Ofiensich Uich ist man in massgebenden ungari schen Fre is en der ^asicht, das:.: Ungarn ais einziges land, das sich ac von aerMilitlrkxausel des Fri ed sasaik tata no ch nicht bef^eit hat, nun auchim Fiflolick" aui di.e gegeojfártige aussenpoii t ische lag e, eine endgíil ti ge ah tscbeidtng treffen muss. Das Blatt ist \ •" ^j^x abér der^ :T ein"n/?, dass Ungarn der Kieinen Jntente gegenüber es nicht so 1 ácht habon witn, wie Sugári en und deshalb nehme man in Budap ester poii tischen Freisen an, dass die ungarische Hegi e* mg in absehbare 1- Zeit , die sowohl am 5. .lanua" vom Darányi, wi e in der Antn ttsrede Imredys vor dem un^ri schen Páriámén- arceicünd igten iúassnahra en zur Srstarkung der un .<BH. schen ™eh*"-'acht durchíünren wird , ohne .x eine Vereiabarung mi t der Ka einen "n tente zugxeich zu treffen* Öb in den ne'chsien lochen etwa aus ínlass der StefansfVi.eriiohk.ei.ten eine en tsprechende^offizieia. e 3pkla.riiig von zustSnőiger