Bizalmas Értesítések 1937. július-december
1937-12-02 [1492]
M V/Szj/Vé Bérli n.december 2./M.T.1./ A német lapok többnyire a Német Távirati Iroda tudősitása nyomán közlik a Hdman miniszter ellen intézett parlamenti támadást, valamint a kultuszminiszter felajánlott lemondásának hírét. X Tó/Tó/Vé p á r i s, december 2. Rámából jelenti a Havas-iroda: Á Messagero bécsi keltezésű jelentést közöl, amely szerint maga Herriot is megerősítette azt. hogy Campmchi tengerészeti miniszter legutóbb olaszellenes beszédet mondott. A lapszerint ugyanis Herriot a radikális párt végrehajtó-bizottságának november 27,vi ülésén kijelentette, hogy "Campinchi elővigyázatlan kijelentéseket tett, amelyek nagyiában megfelelnek azoknak a kijelentéseknek, amelyeket az olasz sajtó közölt . XXX A Havas-iroda szerkesztősége Herriothoz fordult ebben az ügyben. Herriot kijelentette, hogy az olasz lap hire annál kevésbbé felelhet meg a I valóságnak, mert a radikális párt végrehajtó-bizottsága november 27.-én nem is tartott ülést. Különben sem tettem egyáltalában emlitést a Campmchi miniszternek tulajdonított kijelentésekről, - fűzte hozzá Herriot./M.T.I./ * * B»T./Vé B u k a r e s t.december 2. Magyarpárti körökben nem keltett osztatlan megelégedést a magyarpárti jelölések sorozata. Az elégedetlenek különösen azt sérelmezik, hogy az ifjúság nem kap megfelelő helyet a jelölésekben. így egyetlenegy esélyes jelöltjük van a fiataloknak, az abrudbányai jelölt: Hkó Imre. Sérelmezik az elégedetlenek azt is, hogy az újra jelólt képviselők közt olyanok is vannak, mint például Pál Gábor és Szentkereszthy Béla báró, akik még ma sem beszelik a román nyelvet s igy, bár több cikluson keresztül tagjai voltak a parlamentnek, egyetlenegyszer sem szólaltak: fel a magyarság érdekében. Ugyan-, csak nem beszél románul az esélyes szenátorjelöltek közül Sebesi János, aki már szintén volt szenátor. ) Ezzel szemben a magyar pártban hivatalosan megállapítottak, hogy a jelölések országszerte minden tagozatban a legteljesebb megértésre találtak. Hivatkoznak arra a hivatalos magyarpárti korok, hogy a fiatalok három helyen is esélyesek, még pedig Biró István Maros-Tordamegyében, Parecz György dr. Szatmáron és MIkó Imre Abrudbányán. Ha valahol elégedetlenség mutatkozik, az csak egyesek aknamunkájának eredménye, amellyel a magyar part egységének megbontására törekszenek./M.T.I./ C V/V Bécs, december E./M.igyar Távirati Iroda/ A csütörtöki délutáni lapok különböző források alapján foglalkoznak a Hóman-afiférral. . . • . A Neue Preie rresse estalapja a Mngyax Tavtuati Iroda jelentését közli*