Bizalmas Értesítések 1937. július-december
1937-12-01 [1492]
0 Wa Bukarest, december 1. Zelea Corneliu Óodreanu, a Vasgárda kapitánya a sajtónak kijelentette, hogy a nemzeti paraszt párttal kötött választási egyezség semmiben sem gyakorol befolyást a párt eddigi taktikájára, sem politikai állásfoglalására. Az egyezség csupán a választások tisztasága és szabadsága feletti ellenőrzést célozza. Csodálkozását fejezte ki, hogy épen a jobboldali Goga pártja Űzött gányt ebbőlTaz egyezségből, erkölcstelennek minősítve azt. ügy látszik Gogának az az erkölcsös magatartás- amikor vala ki a kerítés mögé bújva, ellenfelét hátulról vágja tarkón a buzogánnyal. Maniu nyilatkozatában leszögezte, hogy a hagy nyugati demokrata államok, a kisantant" és a balkáni együttes mellett áll es támogatja a Népszövetséget, Nos, én épen az ellenkezőjét állitom ennek. 2n ellensége vagyok a nagy nyugati demokrata államoknak, ellensége vagyok a kisantantnak és a balkáni együttesnek s nem vagyok hive a^Népszove tsegnek sem. kin Románia külpolitikáját osak Róma és Berlin mellett látom helyesnek, vagyis azok mellett az országok mellett, amelyek már raegviv«r ták nemzeti forradalmukat, A bolsevizmus ellensége vagyok, Ezt én állitom, aki még sohasem sem koldultam semmit sem Rómától'sem pedig Berlintől. Ha a légionista eszmék diadalra jutnak, Románia 48 órán belül szövetségre lép Berlinnel és Rómával, hogy diadalra vigye a kereszt t a kultúra és a keresztény civilizáció zászlóját. Ez azonban meg nem jelenti azt, hogy gyűlölném Franciaországot, vagy a francia né^et^ mert hiszem, hogy rövidesen a iranoia nép is ráébred 9 valóságra. A revizionizmus kérdésében, amelyet Titulesou tolt előtérbe ás használt ki, a légionista mozgalom elge, hogy határreviziót Románia kárára nem lehet végrehajtani. Mig Maniu a demokrácia mellett, addig én ellene vagyok, de nem vagyok a parancsuralom hive sem. A légionista mozgalom egészen uj. eddig még nem ismert rendszert fog bevezetni. A türelmetlen igazságszolgáltatás hive vagyok. Oly sokat tűrtünk már, hogy ez a sok türelem" már a halálos igyra. kergetett, A légionista mozgalom a legteljesebb mértékben igazságot fog szolgáltatni a románoknak. E homlokegyenest ellenkező felfogássftllenére is egyezségre léptem Maniuval, akivel közösen fogunk őrködni hogy ne looják el se az ő, se pedig az én szavazataimat. Most oedig Titulescurcl fogok beszélni: Az a légionista román ifjúság, amelyet 1933 es 1934ben a legkegyetlenebb és legerőszakosabb kínzásoknak vetettek alá, a leghevesebben fogja ellenezni, hogy Titulesou bármelyik politikai párt listáján is jelöltesse magát. Ez az ifjúság majd teljes számban jelenik meg abban a megyében, ahol Titulescu fel fog lépni és minden rendelkezésére álló eszközzel meg fogja akadályozni, hogy ez az ember bekerülhessen a román beloolitika életebe. Rövidesen két munkát adok ki. Egyikben a zsidó problémával'és a légionista mozgalom és a Monarchia problémájával, a másikban* a liberális párttal és a ouzistákkal fogok foglalkozni./MTI/ C V/Wa B é os. december 1./Magvar Távirati Iroda/ A Neuigkeitsweltblatt értesülése szerint Budapesten már megkezdték a január közepe táján összeülő hármas értekezlet előkészületeit. Mint a lap irja a meghívásokat az értekezletre valószinüleg a jövő hét folvamán küldik el. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 0 V/fa B é c s, december 1./Magyar Távirati Iroda/ t Az MTI jelentését Darányi miniszterelnök nyilatkozatáról a délutáni lapok közül a Neue FrekPresse és a Neuigkeitsweltblatt is közli.