Bizalmas Értesítések 1937. július-december
1937-11-30 [1492]
0 A/Dn Paris, november 30. /Magyar Távirati Iroda/ Az «ube cimü lap értesülései szerint Vansittart budapesti látogatásának tervét csuk elhalasztották, de nem ejtették el véglegesen. Budapesti kormánykörökbe-.n határozottan állítják, hogy a látogatásra nemsokára sor fog kerülni. * Kétségtelen - irja a lap - hogy Anglia az utóbbi időben igyekszik egyre jobban felélenkitem Magyarországgal fennálló kapcsolatait. A valóság az, hogy London mindenáron normális viszonyt akar teremteni a duna-vidéki és balkán államok között. Anglia elsősorban a dunai államok gazdasági egységesitésére törekszik, majd pedig 1 olyan dunai csoportot akar létrehozni, amely ellensúlyozhatná a németola;jz tengelyt* -Angol részről módszeresen látnak hozzá ennek a hoss szu lélegzetű tervnek a megvalósításához, A brit pénzemberek mindenekelőtt azt javasolják az érdekelt államoknak, hogy töröljék el a valutakorlátozásokat, amelyek lényegesen gátolják a dun-ri államok gazdasági érintkezését. A megindított tárgyalások jó uton haladnak előre. A terv megvalósítása első lépés volna a Duna-vi a ék gazdasági egységesítése felé., C Ku/Dn Bécs, november 30. /Magyar Távirati Iroda/ A. lapok nagj/része közli % Darányi Kálmán miniszterelnöknek bazeérkeaése után tett nyilatkozatát. m m *» 0 Ku/Dn Bécs, november 30. /Magyar 'iavi rati. Iroda/ Több lap, köztük a Neue Freie Presse és a Neues fiener Tagblatt, ismerteti Ho zsa Milán cseh miniszterelnöknek a közép-európai kérdésről a Magyarságban megjelent nyilatkozatát, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR KstdociéL To/L L o n d o n, november 30. /Magyar lávirati J-roca./ Az angol sajtó biztosra vszi, hogy litulescu visszatérése nomániába súlyos belpolitikai küzdelmek előjátéka lesz. tekintettel a volt külügyminiszter és a Vasgárda közti engesztelhetetlen gyűlöletre. A Daily Telegrapn bukaresti levelezője emlékeztet arra, hogy Titulescu lemondása után súlyos mérgezési tünetek közt életveszélyesen megbetegedett Svájcban és hogy az áprilisban Bukarestben folyt gyilkossági perben tanuk vallották, hogy a Vasgárda elhatározta l'itulescu meggyilkolását. i» levelező szer int ~Maniu, a parasztpárt vezére, most megállapodott a Vasg á rda vezetőjével, u odreanuval, hogy l'itulescu felléphet a nemzeti oar^ sztpárt programjával és hogy a Vasg*'rda nem gyilkolja meg, L To/Dn London , november 30. /Magyar Távirati Ircda/ . A News Chronicle szerint súlyos aggodalmat keltett Becsben az a hír, hogy felezólitják Ausztriát, tegyen engedményeket annak a nemet ígéretnek ellenében, hogy Németország nem támadja meg fegyveresen Ausztriát. Lord HaJifax berlini látogatása után az osztrák helyzet súlyosbodott, behuschnigg kancellár mindeddig némi függetlenséget tudott magának biztosítani, de az az aggodalom, ho*v a nagyhatalmak Ausztriáról tárgyalnak, megingatta Bécs bizakodó Hangulatát, AZ a vesz edelein fenyeget hogy a felbátorított nemzeti szocialisták befe.t) e ??íí tenyeret teremtenek vagy az osztrák kormány - félve az elszi^etemelteste.-. - siet Németországgal megegyezni 0