Bizalmas Értesítések 1937. április-június

1937-04-16 [1491]

L Tó/Y London, április 16. /Magyar Távirati Iroda/ A New őtatesman and Nati on radikális folyóirat hosszú prágai jelentésben ezeket irja: A februári kisebbségi egyezmény áll a 700.000 főnyi magyar kisebbségre is, amelynek logait még inkább elhanyagolják mint a csehországi németségét. Még a legtisztább magyarnyelvű falvakban is csak tót feliratok láthatók. A tótföldön is elsősorban az államnyelv tanítását szorgalmazzák és arra a panaszra, hogy a parasztokat is el akarják nemzetliteni, a csehek azzal felelnek, nogy meg akarják fordí­tani a háború előtti tótföldön folytatott magyarosítást. Nagyon sajná­latos, hogy a helybeli hatóságok megrövidítették a m^gyar^ szint ár aulá­tok szereplési id'ej ét ^a pozsonyi x kassai sőt az ungvári városi szín­házban. Nagyon aggas^zjó a német es magyar ellenzéki vezérek közötti együttműködés. így Pozsonyban a német oortermelők készek az elégedet-_ len magyarokkal szövetkezni. í német és a magyar ellenzéki vezérek vissza­utasították a februári egyezményt. A cikk a többi között azt állit ja, hogy Olaszországban és Magyarországon a német kisebbségekx résszabh sorsban vannak mint a szudétónémetek7 Csehország nemrég közeledni próbált Ausztriához ós Magyarországhoz, de Prága nem becsüli t\l ennek lehetőségeit . Ezekről a dolgokról kétségkívül szó volt a belgrádi kisantant értekezleten is. Az Economist szériát az olasz-jugoszláv kétodalu egyez­mény, amely határozottan a kisantant alkotmány 6. szakaszába ütközik, fel esi egesség teszi Olaszország számára, hogy nagy tengeri haderőt tartson az Adriai tengeren és lehetővé teszi, hogy növelje haderejét t a Földközi-tenger nyugati és keleti medencéjében. Albániát,Jugoszláviát sőt Ausztriát Is Magyarországot ez Olaszország kénye-kedvének szolgál­tatja ki, mert nem Tehet őket az Adriai tenger felől elérni. —.—. — L Tó/Y London, április 16. /Magyar Távirati Iroda/ Az Economist a nemzetközi kereskedelem felszabadításának lehetőségedt mérlegelve azt állítja, hogy a Duna-medence országai, be­leértve Ausztriát es Magyarországot, ma sokkal közelebb vannak a gaz­dasági összhang terén, mint bármikor hét év óta. 1 Tó/Y L ondón, április 16. /Magyar Távirati Iroda/ A Hcuter Iroda budapesti jelentése szerint a rendőrség ozóll belügyminiszter rendeletére házkutatást tartott a Nemzeti Akarat Pártjánál, a legszélsőségesebb szocialista pártnál. Letartóztatták Szálasy Ferenc őrnagyot es a párt 24 tagját. A bizonyítékok szerint a pártnak diktátori céljai voltak. —.— .— oA Tó/Y P á r i s , április 16. /Magyar Táwirati Iroda/ A Temps prágai tudósít ojt a nemrégiben lezajlott kisantant tanácskozások alapján ugy véli, hogy a dunavidéki helyzet általában változatlan maradt. Sem osehszlovák-magyar-osztrák háromszög, sem pedig Rómán, Belgrádon és Budapesten át vezető háromszög nincs. Ellenben ugy­látszik, hogv kedvező kilátások nyílnak a római csoport és a kisantant együttműködésének fokozatos kifejlesztésére - a Hodzsa által felvázolt irány mentén.

Next

/
Thumbnails
Contents