Bizalmas Értesítések 1937. január-március

1937-02-15 [1490]

G Ha/K Bukarest, február 15. /Magyar OLáxliati Jroda/ A Bukarestben tartézkodd Atholl heroegnő tiszteleteié fogadóünnepséget rendezett a páüriarka is. Üdvözlő beszédében a pátriárka a következőket mondta: -Fiatalkoromban a régi Magyarországon püspök voltam. Az a fehér szakáll, amelyet ma viselek, annak jele, hogy hiveimmel együtt súlyos üldöztetéseket éltem át. az elnyomó Idegen uralom alatt. Legyen meggyőződve Atholl hercegnő, hogy araikor a román ügy mellé áll, akkor jogos és szent ügyet véd. A revizióellenes liga is köszöntötte az angol vendégeke*, Voinescuné a következőket mondotta üdvözlő beszédében: - amikor Erdélyben és a Bánságban négymillió testvérünk szenvedett a Habsburg-uralom alatt, az igazságtalanságon és erőszakon alapuló magyar rendszer ellen Angliából tiltakozó hangok hallatszottak. Az uj határokat a szakértők Románia meghallgatása nélkül állapitották meg. Románia tehát hálás Angliának, mert előnyös néprajzi határokat szabott meg neki. Mi nem mások területét vettük el és nem kértünk olyan területeket, amelyekhez nincs jogunk, Atholl hercegnő válaszában kijelentette, hogy Angliába való visszatérése után a román ügyet, amelyet most a hely színén ismert meg, teljes erejéből pártolni fogja. A hercegnő ma Kolozsvárra utazott; Q HA / K Bukare s t 4 február 15. /Magyar Távirati Iroda/ A Ncaraul Romaneso azt irja, hogy az Erdélyben élő egyésfélmiliónyi magyar kisebbség számára túlságosan sok a magyar nyelven megjelenő újság. Ezek a lapok a magyarságot mesterséges uton eltávolítják érdekeiktől és a cikkirók a legtöbb esetben olyan ügynökségek szolgálatában állnak, amelyek románellenes propagandát fejtenek ki. G Ha/K Bukare st, február 15. /Magyar Távirati Iroda/ A Temp* szerint a magyar-jugoszláv közeledés egyre ^ nagyobb méreteket ölt.'Nemrég a magyar rádió jugoszláv irodalmi estet rendezett és közv.titett. Rajniss képviselőt a jugoszláv-magyar köze­ledés bajnokát, Sztojadinovics hosszú kihallgatáson fogadta Belgrádban. I közeledés lehetőségének csúcspontján áll Horthy Miklós kormányzó Belgrádba tervezett látogatása. . 43CT* O^C.

Next

/
Thumbnails
Contents