Bizalmas Értesítések 1934. december

1934-12-12 [1484]

rr sneigraa, aecemier LÓ, /Avaia/. A Treme vezer»iKK.Den foglalkozik a népszövetségi tanácsülés tegnapelőtti határozatával. Megálla­pítja, hogy a népszövetség sthasem volt annyira határozott és egységes szel­lemű, mint a most lezajlott viták során. Nem szabad elfelejteni -irja a lap-, hogy Jugoszlávia azért győzött, mert méltóságteljes módon szilárd álláspontra helyezkedett és mert panasairatában olyan hangot használt, amely nyilvánvalóan mutatta, hogy nem turi meg az elutasítást. (naerv hatást A Treme szerint - tett a világra az is, hogy a kisantant és Jugoszlávia többi szövetségssei nem olyan eljárásmódhoz folya­modtak a marseillei merénylet ügyében, miát más hatalmak tették volna kévésb­bé súlyos kérdésekben is. Az elhangzott beszédekhez a következő megjegyzéseket fűzi a Vreme: Jeftics adatokkal alátámasztott felszólalásában teljesen le­leplezte a magyar revizionnizmust. Laval francia Külügyminiszter hangsúlyoz­ta beszédében, hogy a franci a-jugoszláv barátság megingatnatatlanul áll a kéke biztosítására irányuló törekvések középpontiahan. -Ezzel a kijelenté­sével Laval elejét vette minden cselszövésnek es elhárította az akadályokat a nagy per útjából. Lehetetlen volt, hogy elhalasszák az ítélet kimondását, üdén faját jellemző bölcsességgel mérlegelte a helyzetet és magatói értetődő­en a mérlegnek arra az oldalára állott, ahol az igazság nehezedett a serpe­nyőbe. A kisantaát és a balkánszövetség képviselői nem csupán a ju­goszláv ügyet védték, hanem egyúttal az ő úigyüket is. Í Benes kérlel­hetetlen íírónak mutatkozott, de a béke megmentése erdekében cselekedett, amikor nem félt a legszigorúbb hangtól sem. hogy nerén nevezze a bünt. Ti­tul^gcu beszéde egyike volt a népszövetségben elhangzott legszebb szónoklatok­nak, beszéde felépítése, alapossága és okadatolása . * fényt árasztott az igazságra. k politika szerint a békekötések óta semilyen esemény sem kel­tette fel ilyen nagy mértékben Európa, sőt az egész világ érdeklődését, mint a jugoszláv panaszirat vitája és érthető, hogy a döntést min de nüt t na?y megelégedéssel fogadták. Az az általános vélemény, hogy sikeres meg­oldást találtak ebben a nae^on nehéz ügyben, amely veszedelmes összeütkö­zéseket idézgetett volna elő. A Politika ugy véli, hogy nyugodtan elfogadhatj a Jugoszlávia a döntést erkölcsi szempontból. Politikai szempontból is nagyon fontos a határozat - mondja a nap - a magyar kormány hivatalos állásfoglalása kö­vetkeztében. Nagy győzelmet aratott Jugoszlávia, mert teljesen visszaszo­rította a magyar revizionizraust, amely csak eszköznek tekintette a mar­seillei merényletet céljai elérése érdekében. Magyarország kénytelen volt elfogadni azt a határozatot, amely a népszövetség minden tagállamának fi­gyelmét felhivja az egyezségokmánynak arra a. fejezetére, amely kimcuidía a határok sérthetetlenségét. /MTI/ Ma/Vá rr §Belgrád, december 12. /Avala/ Laval francia külügy­miniszter a Politika tudósítója előtt a következő nyilatkozatot tette: - A franci a-jugoszláv barátság ere voltam és csupán Francia­írszág érzelmeit fejeztem ki a vita során. Jeftics külügyminiszterrel való együttműködésem alatt megállapíthattam, hogy müven szilárd a két or­szág barátsága.. *-. £ Hotzáteheti, folytatta Laval, nogy amikor jugoszlá­vokkal vagyok, ugy érzem, mitha franciák közütt lennék. /MTI/ Ma/Vá

Next

/
Thumbnails
Contents