Bizalmas Értesítések 1932. január-december
1932-06-21 [1478]
G ^Bukarest, június 21. /Vágyar Távirati Iroda/ A Cuvantul nagyváradi tudósitója beszámol a nagyváradi baptista egvház viszonyairól és azt a. megállapítást teszi, hogy az teljesen a budapesti baptista egyház és Budapest vezetése alatt all. akik állandéan viszály t szitának a nagyváradi hivek között. Budapestről nemrégiben Baranyai T 'ihály, Kristóf Domokos és "Reharka Pál jöttek Nagyváradra es az eddigi püspök&x, Darabont helyébe Irkatos Lajost választották meg. aki az ő belső emberük. A két táborra szakddt hivők most az ügyészségen tesznek feljelentést egymás ellen. Ez az első eset amikor "keresztény egyház belső ügyében az állami igazságszolgáltatást veszi igénybe. 5 G y ö n k, június 21. A simontornyai járás jogyzői ügyletének' Kölesdon tartott evi közgyűlésén keserű panaszok hangzottak el amiatt, hogy egyes jegyzők hónapok éta nem kapnak fizetést, mert nem folynak te az ad^>k. /láTI/ §Kecs|emét, június 21. A májusi illetmény egyharmadát hetekkel ezelőtt kapták meg a kecskeméti városházi tisztviselők. "Egyelőre kilátástalan, hogy mikor tudunk fizetni a tisztviselőimé k"mondotta Garzó tanácsnok."Csak fillérek vannak jelenleg a pénztárban, " /-/ § P r á g a, június 21. ^iagynr Távirati írod- / Viskovsky nemzetvédelmi miniszter a kl-ttaui lovasezred ünnepségén beszédet mondott azokról az áramlatokról, amelyek a pacifizmust igyekeznek terjeszteni a csehszlovák hadseregben, Csehszlovákia hadserege nem abban a szellőmben nevelődik, mondotta, hogy ellenségének érez cn bárkit is, de nem szabad, hogy a csehszlovák nyilvánosságot félrevezessék a leszerelés jelszavai addig, amig a túlsó részen nem adnak garanciákat és nem mutatnak fok >": „ U. ,y % credménvekot. Viskovsky elmondotta, hogy Genfben leszerelés foljik Kit is, do ő attól tart, hogy a leszar lés nem soká fog tartani és hc különböző körökben megvan az a törekvés, hogy csak mások szereljenek lo, a maguk leszerelése nem sürgős. G § B ü k a r e s t, jun ús 21. /faagy~r Távirati Iroda/ Az Unive»sul heves sajtókampányt inditott meg ííadgeara volt nemzeti parasztpárti kereskedelmi miniszter ellen és bejelenti, hogy pontos kimutatást fog közölni arról, mennyivel ca r lta meg Madgea.ru az országot és milyen mértékben járult hoizá a mai katasztrofális állapotokhoz. Felhívást intéz a választékhoz, hogy akadályozzák meg megválasztását és ezzel buktassák mog z ország kir^blóját. /T/ . § P a r i s,junius21. /líagyar Távirati Iroda./ A Figaro budapesti táviratot kőzöl, moly sze rint"politikai körökben minden áron el akarják kerülni a kormányválságot a genfi és lausannoi tárgyalások tartama alatt. Szert Karolyi Gyula gróf egyelőre továbbra is a hal/yénmarad.