Bizalmas Értesítések 1931. január-augusztus
1931-04-22 [1476]
§ S ? é k e s f e h é r v a r , április 22. Fejérmegye jegy- * zol egyesülete Gall János elnöklete alatt ma közgyűlés t tartott Székesfehérvárott o vármegyeház nrgytermében. A közgyűlésen a vármegye képviseletéhen megjelent dr. Babasi Halász Géza vármegyei főjegyző, az országos iegyzőegyssulet képviseletében dr, Koncz János országos elnök. 4- 4-i< 'Xi IA k{ ?zgyulés egyedüli tárgya az önkormányzati testületek háztartásáról szóló ui törvénytervezet megvitatása volt. Az ülés elején Gali elrök megemlékezett.a jegyzői karnak arról a sérelméről, hogv fizetését rendetlenül, késve topja. Ennek oka az, hogy a vármegyei fizetési alap fizetésképtelen, mert a községek nem tudnak kötelezettségeiknek eleget tenni. Ezután ismertette a törvénytervezet hibáit, feleg azt a körülményt, hogv a íolfdásrá képes községeket meg akr-rja fosztani a haladás eszközétől, a jövedelemtől; viszont 3nnek felhasználásával nem tudja a kisebb községeket felsegíteni. ° Dr. Koncz Jáncs a törvény tervezetben burkolt államosítást lát, amely teljesen megbénítja a községek önkormányzatát és lehetetlenné teszi meg azt is -hogy egy^község hidat épithessen magának vagy tataroztathassa a községházat. Az országos egyesület egyébként szakszerűen felsorakoztatta a torvénytervezet hibáit es azokat a kormány elé terjesztette. Kijelentette .továb.á, hogy az országos jegyzői egyesület tömött sorokban áll a BethlenKormány mellett, hisz az a legstabilabb kormány egész Európában és kitűzött célját meg nem vihette teljes egészében keresztül. Ezután a jegyzői kar támogatását kérte ahhoz, hogy a közeledő képviselőválasztások alkalmáv 1 a jegyzői kar méltóan legyen képviselje a parlamentben. , K , (ít .. 1 , | , Á l ár ®£M/*M®*& kar löbb tagja szólt hozzá s ezután a közgyűlés vegetért, Jml/f /?*w3w tilítxdMu^\ I | B ft V n T p a t. április 22./Magyar Távirati Iroda/ A Curentul-foglalVoziV a Visebbségi állrmtiWrság felállításával és mar csaV azért is helyesnek találja , hogy a Visebbség is Vép^íserivé legyen*"?. Vormányban, mert ha a dolgok ezentúl nem Jól mennek, " aVVor nemcsaV a román nép szenved, hanem a többi Hsebbsegt'állampolgár is. A VisebbségeV sddig; még mmdig"aVban a hitben élteK hogy *a békeszerződés által Viszaiott határoV ideigleneseddé a MsebBságekw kel szembeni uj politikai fordulat bebizonyíthatja, hogy az együttműködés szükségen minthogy már nem lőhet reményük ujabb visszacsatolásra." Az eddigi elszigetelő poiiti>ánalrezzel vége" is lett"ós most az őszinte Vözeledés ideje VövetVezi^, A VisebbségeVneV meg Vell ragadniok ** a Jorga által nyújtótt"lehetőségéVet s nom szabad- hogy ez a'politikai fordulat a Visebbségi körök Vözött*jjsj3^ng.nólVül maradjon. ** G § B u V a r e s t, április 22./Magyar Távirati Iroda/ A Dimineata "Magyarország újból megVezdte reviziós izgatásait" oil alatt minden Vommentár nelVftl Mjzli Bethlen István grofnajr az egységes párt : banVüttjén tartott beszédet, m ' A délutáni lapok ugyancsak Vommentár nélMil VözliV a beszédet, — 0 Mp