Bizalmas Értesítések 1930. január-június
1930-01-29 [1474]
5 K a p o s' T a r , január 29. A budapesti főkapitányság értesítette a kaposvári kapitányságot, hogy tegnap délután négy őrakor egy nagát ^hirlap irónak mondó fiatalember kórt bebocsáttatást; a miniszterelnökségi palotába gróf Bethlen István miniszterelnökhöz azzal; hogy a miniszterelnököt a hágai értekezletről meg akarja intervjuvolni. Mivel az izgatottan viselkedő fiatalember nem nézett ki hírlapírónak, • .igazoltatták, s ekkor előadta . hogy Morovics Györgynek hívják, kaposvári lakos és azzal a céllal akart bejutni a miniszterelnökhöz, hogy munkát kérjen a maga számára. A budapesti kapitányság kérésére a kaposvári rendőrség ismertette Morovics előéletét. Eszerint a 16 " év s fiatalember lopásért már büntetve volt. Jelenleg is eljárás folyik ellene és közismert piaci tolvaj- aki az utóbbi időben Kaposvárott rikkancs volt, 1929 végén kérte a vámőrséghez való felvételét, kérését azonban korára való tekintettel nem teljesítették és Eudaoesxre küldték a vámőrkerületi parancsnoksághoz. Január 2.-án el is utazott Budapestrea. Meg is, jelent a vámőrkerületi parancsnokságnál, ahol azonban f lutasitottak es azt tanácsolták neki, noey kérjen a minisztériumtól orengedelyt. Kóborlása közben betért a Magyarság szerkesztősegebe is és munkát kért. Az egyik újságíró tréfából azt mondta neki. hogy .. *. menjen a miniszterelnökhöz es intervjuyoija meg, a,hágai.értekezletről, így jutott el a miniszterelnök előszobájáig, FbudapSsti rendőrség valószínűleg Kaposvárra fogja toloncolni./MTI/ § E g e r, január 29. A Ljllaf red-egri ut építésénél alkalmazott földmunkások tömegesen hagyják ott az építési munkát, mert nem képesek fenntartani magukat z munkabérekből. Egy részük hetenként csak 4-5 pengőt tud megkeresni, ami élelemre is kevés. I gyenge kereset, oka «m& r . hogy a kemény és köves talaj kikubikolása igen lassan halad és egy köbméter köves talaj kiemeléséért 0.60-1.10 pengőt kapnak a munkasok./i : TI/ §/-/ Prága, január 29. /Magyar l&virati Iroda./ A legutóbbi napok folyanén. mint a Prágai Magyar Hírlap iria, a aseh agrárpárt kortes ei megjelentek Kassán és a Kassát környező falvakban,' hogy a párt ujabb szervszkedésének a céljaira ügynököket szere zzenefcA part megbízottai különösen a magyar falvakat keresték fel és azzal a jelszóval próbáiiák megnyerni a lakosságot, hogy urmentes magyar parasztpártot keli alakítani. \ körtesek eddig ^y ügynököt sem tudtak felhajtani; aegállapitható tehát, hogy a szervezkedés máris kudarcba fulladt.