Bizalmas Értesítések 1922. április

1922-04-29 [1455]

§ A Journal des Dobat s hasábjain louia de Voinovitch gróf "Az utolsó Habsburg* oimrael hosszabb cikkben foglalkozik Károly király történeti szerepével. Avval a "felületes " Ítélettel szemben, hogy Ká­roly király az utódállamok alaosony bosszúvágyának lett az áldozata­amelyet Franciaország is támogatott, méltatlan büntetéssel sújtva öt, - a oikkiró kifejti, hogy Károly király sorsa elkerülhetetlen történelmi végzet volt, A birodalom szétbomlása már sokkal korábban megkezdődött ­hiszen Albert Sorel teljes pontossággal megjósolta előre - és Károly király már mit sem tehetett ennek feltartóztatására, A Habsburg-dinasztia - irja - minden időkben német volt éa maradt, Sgyformán áll ez II, Jó­zsefre, Lipótra, I. Ferencre, Ferdinándra, Ferenc József maga hangoztat­ta, hogy 6 német herseg. Mindig a föderális Vemetországba kapaszkodott, amelynek Sadováig feje volt, A őséneket megvetette, " Be kell törni a koponyáját ezeknek a cseh kutyáknak" - mondta róluk, Hem engedte soha, hogy a hármas-szövetséghez hozzányúljanak. Mindig visszautasította, hogy a szlávoknak engedményeket .tegyen, mindig feláldozta őket a marok­nyi magyarságnak, A gyenge lároly királynak tehetetlenül kellett néznie az összeomlás utolsó felvonását. Bókeajánlata alá volt rendelve Vilmos császár felsőbb akaratának és a monarchia integritásának. A szövetsége­sekkel kötendő különbekét függővé tette attól, hogy abba Ausztria német­jei és magyarjai is beleegyezzenek. Meg kellett volna tömi ezt a kettős ellenállást ós a salávokra kellett volna támaszkodni, - de Károly fogoly volt. Hem tudta ezt megcselekedni. Békeajánlata csak óhaj volt minden komoly alap nélkül. Maga megmondotta a spalatói prelátusnak, aki unszol­ta, hogy adjon teljes autonómiát a monarchia népeinek, mert ez az egyedü­li mentség, "Igen - felelte - önnek igaza van, ezen gondolkozom állandó­an, de mit tegyek, A magyarok és a furor teutonicus ±xka± megbénítanak." A magyarok voltak - a poroszokkal egyetemben - a monarchia igazi sír­ásói, A nem-magyar lakósággal szemben követett zsarnok elnyomó politi­kájuk, fanatikus ragaszkodásuk Hémetországhoz, a birodalom alkotmányre­formjával szemben kifejtett makacs ellenállásuk, a budapesti zsidóságnak káros befolyása az arisztokráciára, amely beléje kapaszkodott, hogy az anyagi romlástól megmenekedjék és hogy az általános választó jogot - pri­vilégoiumainak megölüjét - feltartóztassa: ezek voltak Magyarország fő bűnei, A magyarok tele szájjal követelték a hadsereg megmagyarositását^ az állambank raegmagyarósitását, az osztrák himnusz kiküszöbölését, a magyarptíctíSsáikizárólagos használatát ; a birodalmi zászló száműzését, A (nyelv ) nemzetiségeket pedig mindig elnyomták. Pedig kik őrködtek századokon keresztül a monarohibiztonságán, kik mentették meg a dinasztiát és a monarchiát ismételten a történelem folyamán? A szlávok, Szobieszky János mentette meg Bécset a törökökkel szemben. A horvát és a szerb ez­redek mentették meg a Habsburgokat lagy Frigyessel szemben, Jellasics mentette meg Bécset horvát és szerb katonáival a magyar forradalmárokkal szemben. Az oroszok verték le a magyar forradalmat. Horvátok és oaehek vettek részt lelkesedéssel a Poroszország elleni háborúban. A atlávok akarták megmenteni a birodalmat az örvénytől és Palaoky, Bieger, Stross­mayer könyörögtek - hasztalan - Pereno Józsefnek, hogy hozza be a fö­deralizmust. De a szlávok mindig-hálátlansággal találkoztak $ a mpgyarok látták csak hasznát a szlávok önfeláldozásának, f i * n, 29. Ápril, /Privatmeld ung des UTtíB/ D§n lektorén d$r Wiener Bochschulen wurde gssiern durch die lé­gi timist is che Studentenschaft ein Memordndum überre icht, das in folgenden S&tzen gipfeli: Mit masslcsem Krstaunen und be sonderer Bitterhi it erfülli es die deuíschen &ai*er­J reu*n Studenten Oaterreichs f das* auch die akademischen ehőrden ma unterlassen habén, bei dem Jfinscheiden Kaiser Karls einfn noch so kitinen Ausdruck des dankbaren Gedenkens für den Versiorbenen gefunden xu habén. Die Tértre ter der deutschen legitimistischen ffomkachüler gebén in der Person iurer Magnifixenx der gangén Qffentlichke it kund, dass die deutschen légit imistischen Hocnschüler dem Rachfolger dem verewig ten Áaisers, Seiner Majesiéit Ottó I. unverbrüchliche Treue xu halteri gewillt sind und sur Írre ichung ihres Zieles kein mit den Geseíxen des Staates im fiiderspruche stehendea kittel gebrauahen werden, ti i e n , 29. ^Ápril. / Pripatmelduny des UTKB/ Der ftiener ungarische Gesandte Konstantin von Masirevioh gibt in der heutigen fíumaer der fleuen Freien tress* eine Xrklti­S ung ab, in melcher er sich über die Be siehunuen swischen sterreich und Ungarn aussert. Die trklárungen des ungarischen Gesandten decken sich übrigens mit jenen, die von Masiarevich im J»­kel des heutigen Morgenblattes des Pesttr Lloyd ausführt, Üie Keue Freie Presse bemerkt su den Aeuss^rungen: Fir behliesaen uns dem M^nsche aes Iresanaten von Masirevioh auf das herslichste an, dass bald Fried? und Versöhnung zwisohen usteme ich und Ungarn emtraten mög«n, und würden glauben, dass die best* Dokument lerung^ dieses iunsches die rascheste fit de rhe rsU llung des freien Fer­ke krs miire, damit die würgende Fleischnot ein Snde habe, V i en, 29. Ápril. / Pr i vatmeldung de a UI'ÁB/ Die / Blattnr bringen die offisielle Meldung über den ffahlter- : síin Ungarns. mmm

Next

/
Thumbnails
Contents