Bizalmas Értesítések 1921. június

1921-06-21 [1445]

§. JK-a p o s v á r jun . 20. A Pécsi Munkás június* I4-iki száma Az entente jegyzéke a magyarországi Horthy-rend­szer ellen cimmol a következőket irja; 'Közöltük a minap a Daily Héráidnak azt az értesülését, hogy az eutentehatalmak bu-~ dapesti képviselői egy együttes jegyzéket nyújtottak át a magyar kormánynak, amely ben követölték a magyar' 'kormányrendszer megvál­toztatását, a magyar kormányzó visszalépését, a kormány lemon­dását oly uj körmáuy alakítását, amely megfelel a Clark-féle egyezmény; igazi értelmének, és követelték a nemzetgyűlés fel­oszlatását cs az uj nemzetgyűlési választásoknak nemzetközi csendőrség védelme alatt történő megtartását. A Daily Héráidnak ezt a híradását azóta ugy a Magyar Távirati Iroda, mii^t több bécsi és budapesti ententedíplomata megcáfolta 0 A Magyar Távi­rati Iroda egyenesen valótlanságnak mondotta, mig, a nevezett diplomaták azt jelentették ki, hogy a "jegyzékről nincs tudomá­suk ;'M Daily Herald közlését most egy belgrádi értesülésünk megerősíteni látszik, E szerint egy belgrádi kormányférfi, aki­nek a legfőbb külpolitika' irányításában nagy része van. kije­lentette, hogy az ententekormányok valóban elhatározták^ hogy a magyar kormányhoz oly értelmű felszólítást intéznek, mint a milyenről az angol lap beszámol. A felszólítás tartalma ha UjCm is minden részletében, de lényegébon fedik a Daily Herald értesüléseit, A tényektől való leglényegesebb eltérés azonban az hogy ezt a felhívást még nem közöltek a magyar kormánnyal 0 Az ententekormányok ugy határoztak, hogy ezt a felszólítást a Budapestre küldendő jóvátételi bizottság a Budapestre való megérkezése után fogja a magyar kormánynak átadni. Ugyan csali a Pécsi Munkás június 16-iki száma'Nagyatá­di is mogerősiti a Horthyellenes ententejegyzéket. Nagyatádi Szabó István nyilatkozik az Abendben a jegyzékről cimmel ezeket irja: ismeretes, hogy Horthyek kormánya mily erélyesen cáfolja a Daily Horaldnak azt^az értesülését, ami arról szólott, hogy az ententekormányok ultimátumszerű jegyzéket nyújtottak át, a­melybon Horthy távozásán kívül még négy pontban foglalták Ösz­sze azokat a követeléseket, amelyek olyan viszonyokat teremte­nek Magyarországon, hogy az. nem fenyegeti a szomszédos államok nyugalmát és békéjét és hógy Magyarországon oly közállapotoknak kell bekövetkezni, amelyek megfelelnek a környékbeli államok ér­dekeinek is 0 Nagyatádi Szabó István földmivelasügyi miniszter nyilatkozott orrol az ententejegyzékről a Bécsben megjelenő Aueud cimü lap munkatársa előtt és a jegyzék tartalmáról szó­ról szóra ugyanazokat mondja, amit annak idején a Daily J&rald közölt, Mondotta továbbá azt is, hogy a kormány most el vau foglalva, hogy választ készít a jegyzékre és tiltakozni fognak az euteníeuek az ország belső ügyeibe való beleavatkozása el­len . Hogy milyen választ fognak az eutentetól kapni, azt még nem tudja, de borzasztó komoly a helyzet % A kormánynak az a szándéka./hogy békés megoldást keressen es minden gondatlansá­got akadályozzon meg - fejezi be szomorúan a kurzus diszparasst­ja nyilatkozatát, Az Abcud ezzel kapcsolatban azt irja, hogy az ulti­mátumszerű jegyzék a kisentöntetéi származik os hogy a Bethlen kormány ennek a jegyzéknek az ellensúlyozására küldte Parisba Telekit és Windisch-Qraetzet. A krumplihorCegnek czonkivül az is céljs párisi tartózkodása alatt, hogy a jóvátételi bizottság a kurzus-arisztokrata érdekeinek megfelelően állittossék össze, /MTI./ Kaposvár , jun. 20. A Hír írja: A Bécsi Magyar Újság munkatársa előtt Linder Béla polgármester a magyar sajtó­ban es a pari áment ben a baranyai kérdésről ujabban forgalomba került hírekkel szemben a*kövétkezokot jelentette ki: - A baranyai kérdés egyelőre nem aktuális. A triano­ni béke végrehajtását nem az entente, hanem Horthyek kötelesek megkezdeni. A szerződés végrehajtásához pedig hozzátartozik a nyugat magyar országi vármegyék kiürítése es - ami bennünket CJ sősorban érdekel - az u c n, nemzeti hadsereg leszerelése. Mivel előrelátható, hogy Horthyek különösen ezt az utóbbi békefelté­t*e 11 nem egyhamar fogják'-teljesíteni , tehát egyelőre nyugodtan készülünk a július hóban megtartandó megyei választásokra, ame­lyek előreláthatQlag^HnrEhyek nélkül fognak megtörténni, Á leg­fel sőbb tanács ebben a kérdésben még. nem'foglalkozott a bara­nyai munkásságnak és polgárságnak azzal á kérelmével, hogy hösz­szabbitsa meg a megszállást mindaddig, mig Horthyek uralma vé­get nem ér . Mindamellett megfelelő biztosítékokat kaptak, hogy a kiürítés nem fog kívánságunk ellenére megtörténni. Itt jegyez zük meg amennyiben szorosan idetartozik, hogy a magyar lapok­ban megjelenő minden ilynemű hír komolyságára és szavahihető­ségére jellemző, hogy a Magyarország vasárnapi száma vezető he­lyen, hatalmas cd tűkkel azt a feltűnő hirt közli, hogy Pécs kiü­rítése már megkezdődött és Linder Bélát, valamint 250 kommunis­ta társát zárt waggouokben áz osztrák határra szállították, mi­után Jugoszlávia nem adta meg nekik a kért menedékjogot. Ahol ilyen fantasztikusan tudnak hazudni, ott nem lehet elhinni sem­mit. Üzt a hírt igazán nem koll cáfolni,, jól tudja mindönki, hogy mennyire felel ez meg a val óságnak. így festenek a kurzus­lapok hírei Bécsből és tessék bodőlni nekik, /MTI,/

Next

/
Thumbnails
Contents