Bizalmas Értesítések 1921. május
1921-05-08 [1444]
^ Roma, április 30. Gróf Karolyi Mihály a Messagero politikai riporterének üpalatöba való elutazása előtt részletes mosakodás t próbált felhozni az Olaszországban ellene felhozottvádakkal szemben. Kijelenti, hogy kiutasítása nem tények, hanem üres és Horthy ágensei által forgalomba hozott otromba gyanúsítások alapján tortónt. Az olasz rennrőség tanúsításai a következő tényekre támaszkodott: gyermekei nevelőnője, a hírhedt olasz szélső szocialista Mariotti tanárnak nővére volt, a Villa Primavera, melyet Károlyt lakásul bérelt, a közismert veszélyes kommunista tulajdona volt ós végül, hogy levelezésének egy része nem a saját nevén, hanem cselédleánya címén bonyolódotl le. A két első vád ellen azzal védekezik Károlyi, hogy nem tudta, hogy az illetők kik voltak és mi volt a politikai-hitvallásuk. Az álnéven való levelezéshez azért folyamodott, mert azzal Horthy kémjeinők a figyelmét akarta magáról elterelni. Sorra veszi ezek után a többi vádakat is. A C-*ifferes könyv feleségének számtani füzete volt, kit erre a tantárgyra legjobb bar át ja, t a^nagy bolsevikiellenes pap, a magyar nemzeti tanács elnöke, Hock János tanított.. Feleségének naplója csak a Csehorszagban történt eseményeket ölelte fel. Kijelentig hogy hamisan értelmezték a lapokaz emigrációra vonatkozó fedezetet. Nem akart Ö uj kokainista kolóniát szervezni iuaerikában, hanem arról van Sic, hogy miután az összes magyar emigráltak őt a mai napig is a magyar köztársaság elnökének tartják, emiatt gyakran keresik fel kérelmeikkel és panaszaikkal. Miután kijelentette még. hogy egész olaszországi tartózkodása alatt abszolúte tartózkodott minden politikai és társas órintkozcotől. Természetesen oda konkludál, hogy magát Horthy és a Habsburgok ágensei aldizatának tartja, ennek dacára az utolsó leheletóig fog harcolni a liabsburgoly -ellen s egy szabad és demokratikus magyar köztársaságért. Ha sikerüld is rágalmazóinak az olasz kormányt ós köívál menyi félrevezetni, mégis bízik aboan, hogy ártatlansága kiderül hogy teljes erkölcsi elégtételt kap. A riporter hozzáteszi, hogy Karolyinak Olaszországból való kiutasítása minden jel szerint egy nő munkája ült. /MTI/ Bécs , náfus' 7. /A MM magánjelentése/ Az Ungvá ri Közlöny írja a román-cseh határkiigazitC[ Î iy$k már letek óta folmak Prágában: A román bizottság tekinUttel arra. hogy a Királyka** és Kőrösmező közötti vasútvonal,^ cseh fenhhaCáság alá kerûts cx románok és a csehek ezen a vonalon frintkeznek Mármarosszigettel és körmuekevel t a cseh bt Bőit* ságnak cserét ajánl fel, mily ssernnt a Balmi környékén f*99Ő magyar községek ellenében Romániához c*atoltassek Batarcs, Tisza komlós, Száraspuszta, Qgocsa ê Bocsko és Komlósselő , továbbá Ferencvölgy és Pálosremete, valamint a meg roman megszállás alati álló más, Csehországnak odaítélt községek. À románok kifejtették, hogy erre a területre szükségük »an, mert e-eh tül uj vasulvonalat akarnak építeni. A cseh delegáltak hajlandók nak mutatkoztak e terület átengedésére, de csak Mármaros-saig é t és z környékének ruszin lakosságú területe iátengedéss ellenében, Minthoqu a románok Mármarossziget átengedé s erúl hallani sem akar*m nak, a cseh megbízottak kije le nettek, hogy hajlandók • {all* niMármaroesziget követelésétől ha a románok a vasuvonalat átengedik, ugy nogy ne a Tisza, hanem c mögötte való hegygerinc leguenmaz ország határa. Tzzel a Tisza túlsó partján levő msain községek is Csehországhoz tartoznának. A románok ebbe nem men T tek bele, minthogy Mármarossziget ezáltal teljesen 91 lenne 2dP* va a forgalomtól. A lap ennek a Meni évnek a kommentálásában nem sok reményt lát arra, hogy a ket ország megbízottai között kedvez<* megegyezés jöhessen létre, minthogy mindeket ország magyar községekké 1 csereberél. Wie n,7 »Mai ./Privatmeldung des UTKB/ Das w iener Mittag-Journal meldet aus Prag:Narodni Listy melden,dass die ungarischen und SloVatciöoh. Aerzte Pressburgg beschlossen haetten,eine selbstsfcaendige Organisation für die Slovakei zu bilden .Bistier waren sie an die Budapester **erzteorga nisatiun angeschlossen . . ... Wien ,7. Mai /Privahmeldung des UTKB/ Das Wiener Mittpjgsjour, meldet aus Prag: Die 'Narodni Listy berichten, dass unter der landwirtscha liehen Arbeiterschaft bei Léva in Oberungarn eine Gaehrung entstanden sei Für den 15. Mai sei der Ausruf eines neuerlichen Streikes geplant. In €fa~ lAnta wurde ein kommunistischer Agiaator verhaftet, der die landwirtschaf Richen Arbeiter gegen den Staat aufhetzte. In Nyitra wurde ein ^oix-tnunistihoher Partein^kretaer verhaftet • * L*. ^ ! ï e s *• fájás 7. Tegnap kezdődött a román fővárosba' az. ügyvedek első nagygyűlése aazal a célzattal, hagy az egész ország - jogügyi egyesítését kexesztülfigyék./^Tiy t o s k a u , I.J&i, Das Exekutivkomitee der kommunistischen hen Inttrnationale hat an alle proletarischen Organisationen, die der kommunistischen Internationale angehören und an jene, die ihr beizutreten wünschen, eine Einladung zur Teilnahme an dem am 1. Juni in Moskau zusammen treten den dritten Kongress der kmmunistischen Internationale ergehen lassen, /UTKB/ B e r 1 i a,7. Ia£.~T>er Ztntreleuaatihasa der koaraunia^iacheis Partei hat ait 36 aa^en 7 Stilen den Aueaehluss .Paul Levy,a eua dar konmalatiacbea Partei 'oeacblûs3en s I.evy vurde nochmals aufgefordert^ sein Mandat aiederwilesea. Die übrigen Mitglieder des Zeßtrsieussohuaaea aie sich mit levy solidarisch erklärt hatten, wurden für ihr verhalten beruhigt, iie Suspend ieruag ihrer Parlamentäriaehen mandate 3ede eh snf gehoben*/ ï*ŒB/.