Bethlen Almanac 2001 (Ligonier)
Keleti Egyházmegye - Eastern Classis
mind művészi, mind anyagi szempontból. Eredményeként 7,000 dollárt adtunk át az Egyetem képviselőinek. A gyülekezet tagjai dicséretre méltó munkát végeztek a vendéglátás terén. A szervezési feladatok irányítását Teleki Károly végezte. A szállással kapcsolatos teendőket Hőgye Irén és Berger Ildikó látta el. Szeretetszolgálatunk kiteljedt a tiszamenti árvízkárosultak 3,000 dollárnyi segítésére, a helybeli magyar cserkészcsapat támogatására, a Muzsnai István által Budapesten végzett Süketnéma Misszió javára, egy erdélyi történelmi templom renoválására, valamint a szeptemberi nemzeti tragédiával kapcsolatban a New York-i és helybeli tűzoltó testületeknek küldött adakozásra Júniusban elbúcsúztunk Győrffy Bálint, Csikesz ösztöndíjas lelkészünktől, aki kétéves tanulmánya és szolgálata végeztével visszatért Pécsre. Energikus, lelki embernek ismertük meg, és nagyra becsültük szolgálatát, különösen a fiatalsággal való törődését. Augusztus végén megérkezett utódja, Osváth Csaba, aki nagyon gyorsan beleilleszkedett az iskolai és gyülekezeti munkába. Röviddel megérkezése után újra tagjaink megkapták az általa szerkesztett Egyházi Látogatót. Magam és a presbitérium nevében köszönetét mondok mindazoknak, akik kivették részüket az egyház által végzett szolgálatból. Kovács Évának és Hőgye Irénnek köszönjük a Vasárnapi Iskolában végzett munkájukat. Az istentiszteletet követő szeretetvendégségnek nagy szerepe van az egybegyült gyülekezeti tagok közösségi kapcsolatainak erősítésében. Illesse köszönet Pflum Tibort és Terit, Csikesz Máriát és mindazokat, akik minden alkalommal ízletes süteményt helyeztek el a megterített asztalra. Köszönjük a templom ékesítésére hozott virágadományokat. Egyházunk, bár kicsiny, de adminisztrációs munka bőven akad. A meghívók szerkesztése és postázása, az istentiszteleti rend megírása. Illesse köszönet azok elkészítéséért Pflum Terit. Hőgye Irén sokirányú szolgálata közt a legfontosabb a pénztárosi munkakör hozzáértő betöltése. Csikesz Mária figyelme kiterjed betegeinkre. Ő végzi az ösztöndíjas diáklelkész iskolára vonatkozó dolgait is, valamint a Wesley Seminary-vel való nagyon fontos kapcsolattartást. 167