Bethlen Almanac 2001 (Ligonier)
The Bethlen Home
és jó magam. Tíz esztendeje immár minden nap tapasztalom, hogy az Isten Igéjére, vigasztaló, bátorító szóra az élet alkonyára érkezett embernek oly annyira szüksége van, mint egy darab kenyérre. Sok időt és türelmet igényel ez a szolgálat. Mindezek mellett a Bethlen Otthon munkája úgy a múltban, mint a jelenben, távolabbi célokat is tűz maga elé. Az intézet működését, életét az elmúlt 80 esztendőben is az a krisztusi eszme jellemezte, amely az alapítókat a testvérsegítés elindítására ösztönözte, a későbbi támogatókat pedig annak fenntartására serkentette: “Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” Elesettjeink és gondozottaink között végzett szolgálatunkat az a krisztusi parancsolat irányítja ma is, amely ezekben az Igékben jut kifejezésre: “Annak okáért, amíg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen a mi hitünk cselédeivel”. íme, itt van ma is a Bethlen Otthonnak az egyházainkért, intézményeinkért, magyarság tudatunk fenntartásáért kifejtett sokrétű szolgálata, amelyeket igyekszünk hűen ápolni. Az elmúlt esztendőben is csak néhányat említve meg. A nagyváradi Partiumi Keresztyén Egyetemi kórus ligonieri vendégszereplésének a megszervezése. Szlovákia magyarlakta területéről, a Felvidékről, két magyar református lelkipásztor testvémőnk hónapokat töltött az Otthonban, hogy egészségügyi tanulmányi tapasztalatokat szerezzen. Októberben az Otthon 80 éves fennállásának évfordulóját méltóképpen ünnepeltük meg. A gyermekotthon volt növendékeinek, akik elérhetők voltak, találkozót szerveztünk. A volt igazgató lelkipásztorok sírjait, amelyek a ligonieri temetőben vannak, megkoszorúztuk. Az elmúlt esztendőről még sok más jó eseményt is említhetnénk, amelyek az otthon életét gazdagították, de legyen ennyi elég. Néhány mondatban a jövőt illető tervekről is szeretnék írni. A fenti sorokban említettem már, hogy az 1962-ben felépült aggmenház ma is masszív épület. Ez így igaz, de az idő mégis csak eljárt felette. S az aggmenház üzemeltetésére vonatkozó államirendelkezések ma már nem azok, amelyek voltak 40 évvel ezelőtt. Ahhoz, hogy a Bethlen Otthon, mint Nursing Home, továbbra is működhessen, és az állami rendelkezéseknek, valamint a legigényesebb követelményeknek ma, sőt előreláthatóan évtizedekre is, megfeleljen, egy egészen új épületkomplexumra van szükségünk. A nagy kérdés már évek óta az, hogy 10