Bethlen Almanac 2000 (Ligonier)
Cikkek - Articles
sugaraival az érkezőket, amint fordul a szekér, és eltűnik a drága iskola kapujában... Elmerengve, hulló könnyeken át nézem az érkezőket. Álome, vagy valóság?... A történet megismétlődik...Századokon át így jöttek Patakra, most megint...Mit hoz a jövő...? Megmaradunk-e, vagy megint bújdosni kell, s csak messziről sóhajthatunk Patak felé?.. Mit zárnak be előbb, a gimnáziumot, a képzőt.?.. A teológia önálló, a kerületé, ahhoz nem lehet hozzányúlni...négyszáz éves!.. S ki hitte, hogy a teológia esik el előbb? A teológián esti áhítatra hív a csengő. A teológusokkal jönnek a bentlakó gimnazisták is. Soknak ott van az apja, anyja. Papp, tanító, vagy egyszerű falusi emberek és nénikék. A kis áhitat-terem ajtajában ott áll az őszhajú igazgató úr a két új sorfelügyelővel. A kis terem megtelik és felcsendül a zsoltár: “Ha Te nem lettél volna mivelünk...” Míg az ifjak ajkán diadalmasan cseng az ének, a szülők alig tudnak elcsukló hangon egy-egy szótagot elénekelni...Eszükbe jut e szent falak között elszállt ifjúságuk, a küzdelemben felőrlődött élet, és aggasztja a bizonytalan jövendő...Mi lesz vele, tudja-e taníttatni fiát, lesz-e belőle valami?... Csak a falusi nénikék ajka mozog... Hálát rebeg, hogy ide segítette Isten a fiát...Az apa az igehírdetőre szegzi tekintetét: az ő fiából is ilyen derék pap lesz, és jobban megbecsülik az emberek...Itt embert faragnak a fiából...Valamikor ő is ide készült, de hát minden másképp lett...Ha ő már nem is, legalább a fia!... A szép tanítás után elmondja a jóságos tekintetű igazgató úr, hogy miként kell viselkedni. Hogy “nem szabad futni a folyosón, mert ti nem vagytok lovak”. Hogy “nem szabad fütyülni, mert a fütty nem zene”...stb., stb., és még, hogy “fölkelésre szóló csengetés után a mendúrok csendesen keljenek fel, nehogy felköltsék a némely alvó teológus urakat”... Azután ismét szól az ének, s előbb padonként a mendúrok, azután a teológusok vonulnak ki. Az igazgató úr kezet szorít a régi ismerősökkel, volt tanítványaival, akik megállapítják, hogy most is úgy van minden, mint amikor őket hozták ide, és hogy a Nagytiszteletű úr nem öregedett...Egyegy nénike kéri, hogy csak vigyázzon a kisfiára, s előlegezett hálája jeléül alázatosan megcsókolja azt a kezet, amelyik embert formál a fiából...Az apa megkönnyebbülve lélegzik fel: Jó helyen lesz a fia Patakon... 214
