Bethlen Almanac 2000 (Ligonier)

Cikkek - Articles

valósággal, például azzal, hogy a másfél millió, magyar származást valló amerikai polgárnak ma már csak elenyésző százaléka beszéli a magyar nyelvet, és hogy egyházainkban is halkul a magyar szó. Véleményem szerint az önálló, önfenntartó, vagyonilag önrendelkező egyházi közösség az a keret, amelyben helyi, országos, nemzet- és felekezetközi viszonylatban a történelmi közösség és hitbeli örökség folytonosságában élhet Amerikában a 21. században is egy, Illyés Gyula szavaival, “olyan-amilyen” magyarság. Azért sem érdektelen az amerikai magyarság megmaradása és holnapja szempontjából az “Our Hungarian Reformed Tradition” néven közreadott tanulmány, amelyet évtizedes vita után, mintegy közösségi hitvallásként, 1982-ben Bertalan Imre, Bütösi János, Hamza András, Harsányi András, Komjáthy Aladár, pontosan a magyarul már nem beszélő harmadik és negyedik egyházi nemzedék kérésére fogalmazott meg. Rövid, kátészerű foglalata az a magyar református örökségnek, amit érdemes megőrizni, sőt tudatosítani akkor is, amikor az egyház szolgálata már minden gyülekezetben kétnyelvűvé lesz, sőt akkor is, amikor az teljesen angol nyelvűvé válik. Megint csak a hozzánk legközelebb álló holland eredetű reformátusokra hivatkozom. Legalább ötven éve nincs Amerikában holland nyelvű istentisztelet, de hitvallásos életükkel és virágzó intézményeikkel nagyon is éreztetik jelenlétüket és hatásukat az amerikai társadalmi életben. A 21. század hajnalán mi ettől még messze vagyunk. Ezt a tételt legyen szabad alátámasztani a legfrissebb statisztikával. Lelkipásztorok: Mindkét nyelven szolgáló lelkipásztorok száma...... 42 Csak angolul beszél....................................................... 7 Az istentisztelet nyelve templomainkban: Magyar.............................................................................. 20 Magyar-angol................................................................. 32 Csak angol....................................................................... 13 Tehát még elmondhatjuk Adyval: “S szebb dolog így meg nem halni, S kínoztatván is akarni: Magyarul.” Az elmúlt évszázad a magyarság helyzetében korábban elképzelhetetlen változásokat hozott. Ebben az időben a magyar 194

Next

/
Thumbnails
Contents