Bethlen Almanac 2000 (Ligonier)
Nyugati Egyházmegye - Western Classis
—Nt. Fodor Dénes, Hollywood-California lelkipásztora egyházunk jubileumi ünnepségén “Hídépítő magyarság” címmel tartott előadást. Ez a szolgálat nemzetek, népek, gyülekezetek összekötő hídját vetítette lelki szemeink elé. — 6 alkalommal kereszteltünk, 2-szer eskettünk, 6-szor temettünk. — Október 29-én költő-avató ünnepség örvendeztette meg Vancouver magyarságát. Gyarmati Farkas Dezső “Kagylóba zárt világok” című verseskötetét mutatta be a színjátszó csoport. Dezső gyülekezetünk tagja. Verseskötetének kiadását gyülekezetünk vállalta. Fábián Erzsébet nagytiszteletű asszony a verseskötet szimbólumát is elkészített kerámiából. A verseskötetről rövid kritikát Miska János irodalomtörténész és kritikus írt. Felemelő, Istent dicsérő délután volt ez mindnyájunk számára. — Gyülekezeti életünk legfontosabb mozzanata Isten igéjének hallgatása, megtartása. Mi ezt bizonyságtételként missziós cselekedettel egészítettük ki. Gyülekezetünk Isten nevét magasztalva 800 kanadai dollárt juttatott Sárospatakra az árvízkárosultak megsegítésére. — A székelykeresztúri gyermekotthon gyermekeinek csomagot küldtünk. — Június 25-én beindítottuk szolgálatainkat Abbotsfordon, ami egy órai vezetésre van Vancouvertől, ahol 50 évvel ezelőtt virágzott a magyar közösségi élet, de az évek során elsorvadt. A havi egy alkalommal tartott magyar istentiszteleten az ott élő idős és fiatal, Isten Igéjét magyarul hallani óhajtók részére szól az Ige, minden hónap utolsó vasárnapján délután 3 órakor. — Szeretetszolgálatunk szem előtt tartja az új bevándorlók megsegítését, felkarolását úgy anyagilag, mint lelkileg. Fábián Erzsébet a vasárnapi iskolásunkkal a templomban. 139