Bethlen Almanac 2000 (Ligonier)

Nyugati Egyházmegye - Western Classis

Zsóka nagytiszteletü asszony pedig Babits Mihály verset szavalt. A gazdag nyári programot a Hagyományos Hegyaljai Szüreti Mulatsággal folytattuk, amelyen finom magyaros ételek, szőlőpréselés, mustvásár, szőlőtaposás és hangulatos magyar zene tette emlékezetessé a népszerű és sok vendéget vonzó rendezvényt. Nagyon fontos megemlíteni még a szeptember végi rendkívüli kultúrális eseményünket, amelyen Petőfi Sándor: János Vitéz című műve került bemutatásra Szörényi Éva szinművésznő szervezésében és rendezésében, angol és magyar nyelven, John Ridland professzor műfordító és magyar művészeink előadásában. Ezt a rendezvényt a Los Angelesi Öregcserkészek szervezték a határon túli magyar iskolai oktatás támogatására. Igen nagy alkalom volt gyülekezetünknél Nt. Babos Mária misszionárius lelkipásztor 100. születésnapjának ünnepsége, amelyet hálaadó istentisztelet keretében tartottunk Dél-Kalifomia magyarsága közösségében, amelyen nagy templomunk teljesen megtelt az ünneplő és Babos Máriát köszöntő vendégekkel. Hálát adtunk az Úrnak Nt. Babos Mária hitben és szeretetben példás életéért, s hogy megismerhettük őt és egyházunk tiszteletbeli lelkipásztoraként szerethetjük. Isten áldását kérjük Nt. Babos Mária életére. Részletes beszámoló olvasható az ünnepségről és Nt. Babos Máriáról a Bethlen Naptár más részében. Hatalmas sikert hozott az ősszel rendezett “Harangszó Benefit Bál”, amelyet a felújítási munkálatok kiadásainak támogatására tartottunk. Jó volt megtapasztalni az egyházunkat, terveinket támogató testvéreink szeretetét. A karácsony ünnepe mindig szép és emlékezetes gyülekezetünkben, amikor a templomban a kórusunk és a gyermekek, fiatalok betlehemes játéka eleveníti meg a karácsonyi történetet. Egész napos programunk a Zágonyi teremben folytatódik, ahol a hagyományos kántálással idézzük fel újra szép karácsonyi énekeinket. Örömünkre szolgált, hogy egyházunk új taggal gazdagodott. Lakótelepünk új lakója Farkas István, a Nyugati Egyházmegye főgondnoka, akinek szolgálata tovább erősíti közösségünket. Közben egész évben folytattuk azt, amire a legnagyobb szükségünk van: Istenre figyeltünk, a lelki épülésünkre elhangzó igehirdetések gazdagították életünket. Köszönjük, hogy nem szűnt meg ez a lehetőség, és a Mindenható továbbra is gondoskodik arról, 132

Next

/
Thumbnails
Contents