Bethlen Almanac 2000 (Ligonier)
Nyugati Egyházmegye - Western Classis
Nagy reménységgel és várakozással indultunk az új évezredre, hogy abban mit rejteget számunkra a Mindenható akarata? Hitünk pedig megerősít, mert együtt vallottuk az apostollal: “Akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra van!” Egyházunkban hűséges szolgálattevők végzik feladataikat, akik szívükön viselik megbízatásukat. Ezért mondhatjuk el hálaadással, hogy lelkiekben, szellemiekben és anyagiakban is gyarapodott gyülekezetünk a 2000. évben. Egy hat évig terjedő, állandó építkezős időszakot zártunk le, amellyel befejeztük hivatalos egyházi épületeinknek, a Zágonyi teremnek, kistemplomnak, melléképületeknek, nagy templomnak teljes külső és belső felújítását, modernizálását. További tervünk között szerepel az apartmentek előtti vízelvezetés megoldása és az apartmentjeink folyamatos felújítása, ahová szeretettel várjuk lakóinkat. Isten Igéje biztatott és bátorított, amikor elhatároztuk, hogy egyháztagjaink, pártolóink adományaiból folytatjuk templomunk felújítását, külső-belső festését, ajtók, zárak cseréjét. Ez a munka részben már az előző év végén elkezdődött a templom tetőzetének teljes lecserélésével, amit most a festés követett szép eredménnyel. A templom belső berendezésének további gazdagítása jelentette a már régebben használatba vett, de egyházunknál csak letétbe helyezett művészi faragású kis szószék megvásárlását is, szintén önkéntes adományokból. Az egyház területének a nyugati oldalán egy új és erős kőkerítés megépítését is kiviteleztük, szintén nagy összegből. Nagyon nehezen indult be tervünk megvalósulása, mert ellenzői is akadtak az elképzeléseinknek, akik visszahúzó erőként próbálták meghiúsítani elindulásunkat, de Isten akarata mindig az építő előrehaladás, még ha áldozatokkal jár is. Köszönjük egyháztagjaink közel 20 ezer dolláros támogatását, áldozathozatalát, akik közül kiemelkedő segítséget nyújtott Péter Ilona pénztárosunk, valamint Varga Sándor főgondnok és felesége, Vilma. Az istentiszteleteink látogatottsága változó, 30 és 100 fő között mozog, attól függően, hogy milyen alkalmak vannak. Rohanó korunkban jó megpihenni, elcsendesedni és Isten elé állni, útmutatást, bátorítást, vigasztalást kérni a minden jónak adójától, Akiben soha nem csalatkozhatunk. Szolgálatunk sokrétű, küldetésünk belmissziói szolgálat, külmissziói körülmények között, de fordítva is érthető, amikor az Istentől eltávolodott, vagy a Hozzá soha nem közeledő személyekkel, főleg fiatalokkal, akarjuk 130