Bethlen Almanac 2000 (Ligonier)
Közép Egyházmegye - Central Classis
TORONTO, ONTARIO Magyar Református Evangéliumi Keresztyén Egyház Toronto, Ontario Lelkipásztor: Mező Pál Főgondnok: Maroskúti György Egyházunk tisztségviselői: Maroskúti György, Barber Vilmos, Bucz Botond, Hegedűs Gyula, Vass Imre és Maksai József. A kétezredik esztendő viszonylag eseménytelenül érkezett el. Szokás szerint megtartottuk egyházunk évi rendezvényeit. Tavaszi gyülekezeti ebédünk alkalmával köszöntöttük a 91. évét betöltő Poloznik Attiláné testvérünket, Nőegyletünk örökös tiszteletbeli elnökét, aki ma is kész versekkel szolgálni összejöveteleinken. Az Anyák Napi ebéd alkalmával a gyülekezet “anyjának”, Mező tiszteletes asszonynak ünnepeltük a 65. születésnapját. Sajnálatosan a Kanadai Lelkész Egyesület képtelen volt megtartani a gyermekek Nyaraló Iskola táborát, részben azért is, mert sokan a vezetők közül Magyarországra látogattak a Református Világtalálkozóra. Az év első felében igyekeztük kimunkálni a lelkész utánpótlásunk ügyét. Presbitériumunk alkalmazta Ötvös Zsolt tiszteletes urat, aki Debrecenben végzett és Ramocsaházán volt segédlelkész. Mindnyájunk örömére október 12-én meg is érkezett. Első szolgálatát október 15-én tartotta. Azóta is áldásos munkát fejt ki a gyülekezetben, úgy az igehirdetés, mint a pasztorális feladatok végzésénél. Közben gyülekezetünk lelkipásztora, sajnos betegsége miatt hónapokig tartó kórházi kezelésen esett át. Ezért nagy áldás volt egyházközségünk számára Ötvös tiszteletes úr segítsége. Őszi évforduló nagyvacsoránk az egyháztagok lelkes együttmunkálkodásával, úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben, Istenünk kegyelméből, kiválóan sikerült. Az est ünnepi szónoka is Ötvös Zsolt tiszteletes úr volt. Mező Pál lelkipásztor 125