Bethlen Almanac 1999 (Ligonier)
The Bethlen Home
idősek otthonának számított, időközben az épület és a berendezés elöregedett, több millió dolláros befektetéssel lehetne csak lépést tartani az új követelményekkel. Ugyanakkor felmérte, hogy az amerikai magyarság szétszóródott, tömegei már nem élnek Ligonier környékén. A mai világban az etnikus és nyelvi kapcsolódás már nem olyan erős, mint régebben. A legtöbb család 15-25 mérföldön belül akarja elhelyezni idősödő szeretteit, így a Bethlen Otthon számottevő magyar ápoltakra nem számíthat. Dönteni kellett, hogy vagy felveszi a versenyt, azaz áldozatos befektetéssel és átszervezéssel továbbra is a környék legkorszerűbb idősek otthona marad,(még akkor is, ha ez a jövőben már elsősorban a Ligonier völgy lakosságából, és nem az összmagyarságból kapja lakóit), vagy gyors ütemben kiszorul a piacról és megszűnik. Az Igazgatóság alapos megfontolás után az előbbit választotta. Jövő év szeptemberétől nagyszabású építkezés indul a jelenlegi Otthon mögött a hegy tetején: az új és teljesen modem Bethlen Otthon. Ehhez kapcsolódnak majd a már meglévő és még épülő nyugdíjas házak, a részlegesen önállóak lakosztályai, stb. Ezeknél a házaknál és lakosztályoknál továbbra is várható a magyarság támogatása, akik számára az Idősek Otthona is nyitva áll, ahogy a szükség kívánja. A majd felszabaduló jelenlegi Otthon épületéből konferencia telep lesz, amely továbbra is, és még intenzívebben, áll majd a magyarság és a reformátusság rendelkezésére. Az Igazgató Tanács az új alkotmány alapján a jelenlegi Bethlen Otthon igazgatói állást megosztotta. Mr. Mike Walker, egy fiatal szakember lett az Idősek Otthonának vezetője. Nt. ifj. Bertalan Imre, toledói lelkész kapott megbízást, hogy az első főigazgató (Executive Director) legyen, aki egyben lelkésze is az Otthonnak. Az ő munkája lesz az egész komplexum összetartása, az építkezés vezetése, az Otthon képviselete az egyházak és különböző szervezetek felé. Végül az Igazgató Tanács jóváhagyta és köszönettel elfogadta Nt. Kovács Pál igazgató nyugdíjba vonulását. Nt. Kovács 24 éven át volt a Bethlen Otthon igazgatója, aki példás önzetlenséggel és krisztusi lelkülettel végezte nehéz, de eredményes munkáját. Legyen Istené a hála és jöjjön Tőle az áldás! Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy minden vonalon megerősödött az igény, hogy amerikai magyar református egyházaink és intézményeink, mint “ránk bízott drága kincset” őrizzék meg és erősítsék a krisztusi és a magyar alapokat, ugyanakkor “a bennünk lakozó Szentlélek által” 49