Bethlen Almanac 1999 (Ligonier)

Cikkek - Articles

adakozásunk hangsúlya mindig maradjon óhazai és magyar központú, még akkor is, ha majd már nem lesznek magyarul beszélők a gyülekezetben. Ez nem jelenti a helyi jellegű misszió elhanyagolását, csak a magyar irányú misszió állandó hangsúlyozását. Hangsúlyt kap a magyar nyelvű és témájú kultúr és hazafias programok, ünnepek pártolása, a magyar díszítő elemek ápolása, magyar lelkész alkalmazása és magyar látogatók, legátusok, stb. vendégül látása, támogatása. Külön hangsúlyt kapott a kórusunk kétnyelvű és ökumenikus szolgálata. Végül szeretné a gyülekezet magyar részlege, ha az angol részleg is érdeklődne és jobban bekapcsolódna, akár angol nyelven, a magyar témájú programokba. Az angol részleg fő kívánsága a nyitott egyház volt. Mivel a magyarság számottevő növekedésére nem számíthatunk, gyülekezeteink csak úgy tudnak fennmaradni, ha ajtót nyitunk és őszinte lelkesedéssel hívjuk környékünk nem magyar származású lakosságát, hogy épüljenek be egyházunkba. Szerintük ez elérhető a magyar jelleg feladása nélkül, ha nem “hangsúlyozzuk túl” a magyarságunkat, de nem érhető el a magyar gyülekezeti rész lelkes támogatása nélkül. Mondanom se kell, hogy ez a pont váltotta ki a legélesebb vitákat. A továbbiakban az angol részleg is kíván angol nyelven kultúrális és amerikai hazafias programokat, és nagyobb hangsúlyt a helyi amerikai misszión, mint az óhazain. Az utolsó pont ismét közös volt, amelyben hangot adtunk annak, hogy minden különbözőségünk ellenére mi a krisztusi szeretetben szabadságot adunk egymásnak: mindenki maradjon meg annyira magyarnak vagy amerikainak, ahogy szükségét érzi, érezze otthon magát ebben a gyülekezetben, és másoknak is adja meg ezt a szabadságot és lehetőséget. Egy rövid fejezetben kiértékelem a munkát, hatását rám egyénileg és a gyülekezetre is. Majd a záró fejezet megvizsgálja, hogy mennyire vagyunk készek alkalmazni a megépített modellt gyülekezetünk mindennapi életében. Elméletileg a modell minden javaslata hasznosnak és kívánatosnak tűnik. Gyakorlatban azonban legfeljebb csak egyes elemeit, vagy apró adagokban lehetne alkalmazni. Gyülekezeteink legtöbbje, emberileg nézve, nincsen készen alapos, átgondolt és gyors változásra; a modell pedig ezt kivánná. Volt némi érdeklődés, bíztatás, de a nagy többség közömbös maradt. A viták is inkább egy kisebbség vitái voltak, a többség a lelátón figyelte, hogy mi történik. Egyesek úgy vélték, hogy ez a modell “40 évet késett.” Akkor még erősek voltunk, 220

Next

/
Thumbnails
Contents