Bethlen Almanac 1999 (Ligonier)
New York-i Egyházmegye
CLIFFSIDE, NEW JERSEY Cliffside-i Magyar Református Egyház Hungarian Reformed Church of Cliffside Paramus, New Jersey Világi lelkész: Szabó István Gondnok: Takács Mihály Tavasszal egy fakult és elsárgult, közel negyven oldalas könyvecske került a kezembe. Nagy nehezen találtam meg a kiadás dátumát, amely szerint az Atlanti-óceán partján épült legkisebb magyar református templomot “1929. július 21-én szentelték fel az Isten dicsőségére”. Lassan már évek óta készülünk az egyház alakulásának megünneplésére, de a dátum utáni nyomozások mindig más és más évszámokat hoztak felszínre. A legrégibb adatok szerint a New York és New Jersey keleti részében élő magyarok 1907 óta a Hudson Heights-i evangélikus templomban jöttek össze vasárnaponként istentiszteleteikre. Hosszú évtizedek teltek el, mig 1927-ben megvették a templom építésére kiszemelt területet, és 1929 nyara óta saját templomukban dicsérhetik az Urat. Nehéz volt az építés költségeit összehozni, hiszen az ára - 13,400 dollár - bizony nagyon meghaladta anyagi képességeiket. A következő évben már harmincra emelkedett a Női Kör tagjainak száma, és öt éven belül már negyven gyermek járt az egyház magyar iskolájába. Sajnos, az utóbbi három évtizedben eléggé megfogyatkozott a számunk, de a híveink évről évre szorgalmasan látogatják az istentiszteleteket és összejöveteleket, adakoznak, és támogatják a közegyházat, lapunkat, a Magyar Egyházat és rádiós adásainkat. Az utóbbi években szívesen segítik az óhazai szeretetintézményeinket. Adományaik ez évben is eljutottak úgy a budapesti Bethesda gyermekkórháznak, mint az Albert Schweitzer, vagy a leányfalusi szeretetotthonnak. Közben kialakultak az ünnepi évfordulók dátumai, de az 1999-re tervezett templomszentelési évfordulót Takács Mihály főgondnoknak betegsége, majd halála miatt elhalasztottuk. Az ő szülei alapító tagjai voltak az Egyháznak, míg ő maga most már több, mint két évtizede főgondnoka volt a gyülekezetnek. Az Egyház lelkésze és felesége - nem egyszer a tagok társaságában - rendszeresen látogatják a betegeket, hiszen mindnyájan tudják, hogy 147