Bethlen Almanac 1998 (Ligonier)
Halottaink - In memoriam
IN MEMÓRIÁM KOMJÁTHY ALADÁR, AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ KRÓNIKÁSA (1931-1998) Mindössze tizennyolc nappal hatvanhetedik születésnapja előtt hagyott itt minket Dr. Komjáthy Aladár, a pittsburghi Első Magyar Református Egyház lelkipásztora, a helyi katolikus Duquesne Egyetem megbízott előadója, A kitántorgott egyház (1984) című jeles történelmi mű szerzője, a magyar nyelv és kultúra szerelmese, s a mintegy két évtizednyi montreali lelkészkedése folyamán (1968-1989) a Nyugatot járó magyar szellemi emberek patrónusa. Komjáthy Aladár vastag nyakú kálvinista volt, aki egy pár évvel ezelőtt megjelent egyik cikkében körülbelül így jellemezte önmagát: “Én nem vagyok magyar. Én egy amerikai magyar református vagyok.” Az ő magyarsága, illetve “amerikai magyarsága” annyira össze volt kötve a magyar kálvinizmus hagyományaival, hogy a nemzet és a vallás az ő szemében szinte teljesen eggyé olvadt. Magyar mivoltát el sem tudta volna képzelni kálvinista mivolta nélkül. A sors által adott közel hatvanhét év alatt Komjáthy Aladár nagy utat járt be. Miskolci hazájából indult útnak, ahol édesapja szintén református lelkész volt. A kommunista hatalmi átvételt követő magyar politikai helyzet következtében Magyarországot 1949-ben elhagyta. Azt követően Ausztrián (1949-1950) és Hollandián (1950-1955) keresztül az Egyesült Államokba (1955-1968), majd Kanadába (1968-1989), illetve onnan ismét az Egyesült Államokba (1989-1998) került. Teológiai tanulmányait az ausztriai Innsbruckban (1949-1950), a hollandiai Kampenben (1950-1955), a svájci Genfben (1952) és Baselben (1954), majd az amerikai Princetonban (1955-1962) végezte, ahol 1962- ben egyháztörténelemből doktorált. Tudósnak készült, de a nagy befolyású Béky Zoltán (1903-1978) református püspök hatására mégis az egyházi szolgálatot választotta. Már tanulmányi évei alatt lelkipásztora volt a roeblingi (NJ, 1955-1963) magyar református egyházközségnek, s azt követően pedig a passaici (NJ, 1963-1967), a warrenville-i (CT, 1967- 1968), a montreali (Kanada, 1968-1989), valamint a pittsburghi (PA, 1993- 1998) gyülekezeteknek. Közben egy évtizeden át Béky püspök személyi titkára (1958-1967), s a következő két évtized folyamán pedig a lenoxville-i Bishop’s University (1976), a montreali McGill University (1977-1989), illetve a pittsburghi Duquesne University (1993-1998) megbízott előadója volt. 208