Bethlen Almanac 1998 (Ligonier)

Kanadai Magyar Református Lelkész-Egyesület

Dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke, aki a Torontói és a Wellandi Református Egyházakat látogatta észak-amerikai körútja alkalmából, igehirdetéssel szolgált templomunkban, és részt vett azon a gyülekezeti ebéden, melyre egy ó-hazába visszatérő család búcsúztatása alkalmából került sor. Szeptember közepén a Thomhilli Presbiteriánus Egyházzal közösen egy jól sikerült vacsorát rendeztünk a Kárpátaljai Magyar Református Misszió javára. A vasárnapi iskola évnyitója és a Nagy Őszi Bazár lebonyolítása zárta a mozgalmas hónap végét. Október első vasárnapján a Kalotaszeg vidékén készült nagyon szép úrasztali térítők kerültek használatba gyülekezetünk örömére, mely Lázár István és neje, Júlia adománya. A hónap elején megalakult gyülekezetünkben a Felnőtt Fiatalok Köre. Általában 10-12 huszonéves fiatal bibliaórákon, közös beszélgetéseken, szeretetvendégség keretében igyekszik Istent és önmagát jobban megismerni, úgyszintén egyházunk missziós munkájában kíván részt vállalni. Immár ötödik éve istentisztelet és az azt követő ebéd keretében tartottuk meg a Hálaadás Napját (kanadai Thanksgiving) a Scugog Lake-i táborhelyen, melynek bevétele a Gyermektábor javát szolgálja. Gyülekezetünkben havonta kétszer vasárnap, az istentiszteletet követően megindult egy Biblia-tanulmányozási sorozat. Célja a Biblia jobb megismerése és megértése. A hónap harmadik vasárnapján a Sheridan United Church of Mississauga Kórusa szolgált gyülekezetünkben több kitűnő kórus-számmal és közösen a mi Kórusunkkal is énekeltek néhány darabot. Október 20-án Országos Magyar Református Presbiteri Konferenciát tartottunk a Wellandi Magyar Református Egyháznál, melynek témája “A presbiterek szerepe a Magyar Református Egyházak jövőjében”. A részvétel a gyülekezetek részéről meglepően jó volt. Megállapítást nyert, hogy gyülekezeteink angolosítását nem kell siettetni, sem elősegíteni, hanem lehetőleg megőrizni a magyar református identitásunkat, amig csak lehet. A kényszerítő körülmények majd úgyis meghozzák a maguk idején a szükséges változtatások megtételét. Évfordulós Vacsoránkon Nt. Slakovits István, Perry-i (N.Y. Upstate) lelkipásztor tartott ünnepi beszédet és szolgált a délelőtti istentiszteletünkön. Gyülekezetünk megalakulásának 70. évfordulója megünneplésére már elkezdtük az előkészületeket. November elejétől állítjuk össze a fényképes albumot egyházközségünk tagjairól, családjairól és pártfogóiról, melyet úgy oldottunk meg, hogy vasárnapról-vasámapra, névsor szerint beosztva, digitális-computer fényképet készítünk, és amikor mindenkiről meglesz a kép, egy szépen megszerkesztett kiadványt állítunk össze. Az évfordulóra gyülekezetünk csoportjai is tervezik valamilyen jelentősebb esemény megszervezését vagy maradandó emlék megalkotását. A Kelet-151

Next

/
Thumbnails
Contents