Bethlen Almanac 1998 (Ligonier)
Nyugati Egyházmegye
Az istentiszteletek vasárnap és ünnepnap ötvenhét alkalommal egyházunk rendje szerint megtartattak. A nagy távolságok dacára a lélekszámhoz arányítva a templomlátogatás 40 százalékos. Az Úr asztalát a hívek hozzájárulásából 7 alkalommal terítettük meg és osztottunk úrvacsorát. A család- és beteglátogatást igen fontos szolgálatnak tekintjük. A gyermekekkel, ifjakkal az előre elkészített tananyag alapján foglalkozunk és minden alkalommal ebédet adunk. A gyülekezetünk bejegyzett taglétszáma a kiskorúakkal együtt 169, és a teljes jogú egyháztagok száma 139, az egyedül állókat is hozzáadva 77 a családok száma. Anyakönyvi adataink: 3 keresztelés és 3 temetés. Az évi rendezvényeink száma 34. (Ünnepélyek, előadások, vacsora, piknik, fesztivál, “túrkáló”, “Pot-luck”, “Nemzetközi Karácsonyfa” mellett vasárnaponként a három nagy egyházi ünnep kivételével kávé-sütemény felszolgálás, a három “forró” nyári hónap kivételével havonként az első keddi napon “találkozási nap-fellowship day”, diós-mákos beigli, töltött káposzta és kolbász-készítés.) Értékelendő és hálás köszönet érte, hogy a gyülekezet az előre összeállított éves munkatervét megvalósítja! Az egyház keretén belül működő KÖRÖK a gyülekezet lelki erőnlétének bizonyítékai, mint “a Lórántffy Zsuzsánna” Női Kör, a “Mikes Kelemen” Irodalmi Kör, a “Szivárvány” néptáncegyüttes, a “Kórus”, - áldozatos munkájukkal, lélekkel végzett szolgálatukkal, értékes előadásaikkal, művészi fellépésükkel nemcsak anyagiakban, hanem szellemiekben is erősítik közösségi életünket. Nevezetes eseménynek tekintjük a Nyugati Egyházmegye évi rendes közgyűlését 1998. május 23-24-én, amikor is a házigazda szerepét a phoenixi gyülekezet vállalta. Az évi zárszámadásunk: Bevétel $113,241.27, kiadás $61,261.51, pénztár egyenleg $51,979.76. “MAGASZTALJÁTOK AZ URAT, MERT JÓ; MERT ÖRÖKKÉVALÓ AZ Ő KEGYELME!” (Zsoltárok 118:29) Demeter Andor lelkipásztor-esperes 138