Bethlen Almanac 1997 (Ligonier)

Dél-Amerika

óvatlan pillanatban ottani esperes atyánkfia jegyezte meg: tudjátok, sokszor az az érzésem, hogy mi már csak azért vagyunk itt, hogy temessünk!!! Ennek ellenére Istené legyen a hálaadás, mert még van élet. Az élet pedig a fejlődés ígérete...Ugyanakkor azért is hálásaknak kell lennünk, mert Istennek még gondja van reánk, és hordoz bennünket, méltatlanságunk ellenére is. És most szeretném, ha hangom harsonaszó lenne, hogy mindenkit, aki szívén viseli az egész világon szétszórt népünk sorsát, könyörgésre indítana: Egyedül maradtam magyar lelkész Argentínában... 1996 november elején “haza” ment Domonkos László páter, a Buenos Aires-i Magyar Római Katolikus Egyház, közelebbről a Mindszentynum lelkésze, valamint Rostás Sándor atya, a Missiones-ban munkálkodó katolikus misszionárius-szerzetes... Mivel dr. Hefty László evangélikus lelkész már évekkel ezelőtt “haza” szólittatott, egyedül maradtam...Nemcsak Argentínába érkezésem óta, hanem már “otthon” is élt a szívemben Jézus figyelmeztetése: “Arról ismernek meg benneteket, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok!” És személyválogatás nélkül szolgálni igyekeztem mindenkinek, aki szolgálatomat elfogadta. A jelenlegi körülmények között még inkább életté kell, hogy váljanak Jézus szavai. Azok között, akiket utolsó útjukra kísértünk el, többen voltak katolikusok, mint protestánsok. A szomorúság mellett azonban volt örömben is részünk. Még ki sem hült katolikus lelkésztársaim helye, amikor a montevideói gondnok-testvérünk keresett előbb telefonon, majd személyesen is feleségével együtt a következő üzenettel: Montevideoban, a kis Magyar Római Katolikus Egyházközség közgyűlést tartott, amelyen a következő határozatot hozták: Rendbe hozzák a kis magyar katolikus kápolnát és megkérdezik, hajlandó vagyok-e évente két-három-négy alkalommal átmenni, és a helyre állított kápolnában közös katolikus-református istentiszteletet tartani? Az örömöt, ami abban a pillanatban eluralkodott rajtam, nem tudom leírni. Természetesen mondtam IGEN-t. Nagy szomorúságomra a kérdés még mindig nem oldódott meg.

Sem 1993-ban, sem 1994-ben nem voltam szabadságon. 1995-ben, a Zsinat alkalmával 2 hónapig lehettem “otthon”, presbitériumunk jóváhagyásával, 1996-ban pedig egy hónapig a Református Világtalálkozó csaknem minden nevezetesebb rendezvényén, különösen Erdélyben vehettem részt.

1996 áprilisában nevezetes vendégünk volt, nemcsak gyülekezetünknek, hanem az egész itteni magyar közösségnek, amennyiben Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke látogatott meg bennünket kedves feleségével, és nyújtott felejthetetlen élményt valamennyiünk számára. Hasonlóképpen kedves esemény volt már 1997-ben Király Károly, erdélyi politikus

207