Bethlen Almanac 1997 (Ligonier)

Amerikai Magyar Református Egyház

Hangzott az Ige, ima kórházban, öregotthonban is. Beteg, vagy idős, magányos testvéreinket meglátogattuk, s esetenként (előzetes felkérésre) az űri szent vacsorát is kiszolgáltattuk. Isten iránti hálával jelentjük, hogy kicsiny, anyagiakban nem igen bővölködő gyülekezetünk igyekezett valóra váltani a közös teherhordozás krisztusi törvényét, a “minden magyar felelős a másik magyarért” felhívását. Pénzadományt küldtünk a Partium és Erdély magyar oktatás ügyének támogatására létre jött Szent László Alapítványnak, valamint a clevelandi székhelyű Magyar Missziós Társaságnak. Ez utóbbi szervezettől ötven Millecentenáriumi Magyar Naptárt vásároltunk. E jelentés írásakor pénzadományokat gyűjtünk egy kicsiny magyarországi református gyülekezet, Szendrőlád, anyagi felsegítésére. Isten kegyelme, Szentlelke legyen az adományokon és az adományozókon. Külső építő munkákról, templomjavítási, szépítési akciókról most ne ejtsünk szót. Persze voltak ilyenek is, bár nagy költségvetést igénylő, nagyszabású munkákra nem került sor a múlt évben. Rendezvényeink hosszú évek óta a szokásosak. Ebédek, tisztviselő ebéd, Anyák Napi ebéd, esetenkénti, őszi ebéd és nyári piknik. Mindezeken kívül mindig megrendezzük a hagyományos kolbász-hurka vásárunkat (év végén kétszer, év elején kétszer.) Az ezekből származó bevételek biztosítják jórészt anyagi bázisunkat. Prózai foglalatosság, fárasztó-nehéz munka a gyülekezeti tagok számára, akiknek jó része túl van az emberi életkor delén; de más megoldás nincs. Bizony jó lenne.... “elégnek venni az egyház anyagi alapjául a tiszta bibliai tanítást és a hitből való adományokat...”, ahogyan egyházunk egykori lelkésze, a drága idős szolgatárs, Nt. Dienes László írta volt egyik jelentésében. Ez sajnos nem megy, mert az adományokból nem lehet fenntartani egyházunkat. Máskülönben ezekben az egyházunk anyagi javát, előrehaladását célzó akciókban a múlt évben is dicséretesen kivette a többség a részét. Ez úton is hadd mondjunk köszönetét egyházunk presbitériumának, a Nőegyletnek, a főgondnoknak és másoknak. Adja a jó Isten, hogy buzgalmuk, munkakedvük ne lohadjon, hogy még sokáig építhessék ezt a kicsiny, végvári magyar Siont. íme ennek kapcsán már meg is említettem egyházunk két szervezetét: a Presbitériumot és a Lorántffy Zsuzsánna nevét viselő Nőegyletet. Ez a két szervezet működik egyházunkban, és biztosítja jórészt, hogy egyházunk élete “ékesen és szép renddel” menjen végbe. A Presbitérium felelős szolgálattevői: Rácz Lajos főgondnok, Poholdzik Béla algondnok, Máté Erzsébet pénztáros, Pikó Imréné jegyző. A Nőegylet vezetői: Péter Györgyné elnök, Rácz Lajosné alelnök, özv. Virágh Lajosné pénztáros és Berencsy Sándomé jegyző. 166

Next

/
Thumbnails
Contents