Bethlen Almanac 1997 (Ligonier)

Amerikai Magyar Református Egyház

Istentiszteletek minden hónap első vasárnapján délután 3:30-kor. Kis gyülekezetünk tagjai hűségesen látogatják a havonta egyszer tartott istentiszteleti alkalmainkat a bérelt University Christian Church kápolnájában. Saját templomunk nincs, de a tervező, reménykedő, hívő magyar szívek imádságában ott van a nagy kérés, a fennmaradás, tovább szolgálás, az evangélium és magyarságunk, a magyar szó ápolásának áldott ügye érdekében. Istentiszteleti alkalmainkon 15-30 tag vesz részt, akik hívő szívvel figyelnek az igehirdetésre, és lelkesen éneklik úgy a régi, mint az új énekeinket. Presbitériumunk hűséggel szolgálja egyházunk ügyeit Kászonyi János gondnok vezetésével, Dvorszky Éva pénztáros, Hamar András presbiteri jegyző, Görög János, Haraszkó József, Hegyi István, Kovács Olga presbiterek közreműködésével. A 120 mérföldről beszolgáló lelkipásztor lelkesedéssel és örömmel igyekszik ellátni pásztori szolgálatait a San Di­­ego-i magyarság körében is. Az elmúlt két évben 2 esküvő, 2 temetés, 1 keresztelés volt a gyülekezetben. A lelkipásztor és a gyülekezet tagjai jó kapcsolatban vannak a hosszú ideje jól működő San Diegoi Magyar Házzal, ahol a presbitériumból többen vezető megbízásban szolgálják a magyarság ügyét. Isten áldása legyen a San Diegoi Magyar Református Egyház szolgálatán. Szabó Sándor lelkipásztor SAN FRANCISCO, CA Lelkipásztor: Katona Jenő Fő gondnok: Farkas Stephen Magyar Református Egyház Redwood City, Californa Istennek legyen hála, az elmúlt esztendőben sikerült méltóképp megemlékezni az 1100 éves óhazáról. Március 15-én Stirling György, június 9-én dr. Madarász Pál és Nt. Őrt István grafikus művész (Nagyszebenből); míg október 23-án dr. Ferenczi Ferenc, Székelyudvarhely főpolgármestere taníthatta az öbölkörnyéki magyarságot a “legnemesbekre”. Nem maradt ki Egyházunk az 1956-os emlékoszlopra való gyűjtésből sem. 3,100 dollárt tudtunk elküldeni az emlékalapra. Való és igaz, hogy a “jókedvű adakozót szereti és megáldja az Isten”, mivel az évi bevétel a sokfelé elküldött adományok ellenére sem csökkent. Minden esztendőben “megübereljük” az előzőt. Mindezért egyedül Istené a hála és a dicsőség. 159

Next

/
Thumbnails
Contents