Bethlen Almanac 1997 (Ligonier)
Kálvin Egyházkerület
LOS ANGELES, CA Lelkipásztor: Dr. Bónis Béla Főgondnok: Dr. Biro Béla Első Magyar Református Egyház Los Angeles, California Az egyház 1996. november 10-én ünnepelte megalakulásának 70. évfordulóját, amelyen Ft. Dr. Vitéz Ferenc hirdette az ígét. Csaknem 60 évig Inglewoodban (a Florence utcában) élt és virágzott a népes gyülekezet, amelyet Nt. Hady Albert indított el. Özvegye, Hady Ilonka, ma is aktív tagja egyházunknak. Nt. Hady után Nt. Szabó Antal lett a lelkész, akinek evangéliumi és közel négy évtizedre terjedő lelkipásztorkodására még ma is sokan örömmel gondolnak. Utána Nt. Paál Gyula jött, akinek lemondása, illetve utódjának szertelen magaviseleté megosztotta a gyülekezetét elannyira, hogy el kellett adni a templomot. A maradék gyülekezet Pasadenaban egy nagy amerikai egyházban bérelt helyiséget az istentiszteletek tartására, amelyeket környékbeli nyugalmazott magyar lelkipásztorok láttak el néhány évig. Legtöbbjük már meghalt. Noha a maroknyi gyülekezet rendíthetetlenül hitte a zsoltáríró szavait, hogy “Boldog nép az, amelynek Istene az Úr, az a nép, melyet örökségül választott magának” (Zsolt. 33:12), mindazonáltal lelke mélyén sóvárgott saját temploma után. Az állhatatos könyörgésekre Isten válaszolt. Hozzásegítette egy szép kis templomhoz egészen jutányos áron 1990 nyarán, amit nagyrészt fedezett a Florence utcai templom eladásából jött és kúfárkodások ellen féltve őrzött pénz. A kis, de lelkes munkásgyülekezet ugyanakkor meghívta adminisztratív lelkésznek Nt. Dr. Bónis Béla Dánielt, aki éppen 1991-ben ment nyugdíjba, mint a filozófia professzora a California State University-n. Az áldásokban és megpróbáltatásokban bővölködő múlt után ismét kipattant a jövő reménységét szívünkben lángra lobbantó hit szikrája és megelevenítette azt a szent elhatározást, hogy a Los Angeles-i Első Magyar Református Egyház kell, hogy megtartó erővé váljék a nagy metropoliszban élő magyarságunk számára, a három másik, serényen munkálkodó református egyházzal együtt. Istennek milyen nagy irgalma az, hogy egy hűséges kis “maradékból” ismét vagyunk, mint záloga a jövőnek. Nem emberi döntés folyamata gyanánt, hanem Isten akaratának engedelmeskedve. Ebben különösen az a vigasztaló és erősítő, hogy emberi akarat és döntés nem is szüntetheti meg. Az egyház teste tele lehet sömörökkel, tévedésekkel, hibákkal, kudarcokkal és botlásokkal, de amíg tart a kegyelem, addig megáll nemzedékről-nemzedékre. Mi hisszük és valljuk, hogy az egyház nem önmagáért van, nem öncélú, hanem azért él, 111
