Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)
Halottaink
A második világháború vége felé a Gestapo elhurcolta, mert aktívan résztvett az ellenállási mozgalomban. A koalíciós időkben, 1945-től országgyűlési képviselő, ő írja meg a Független Kisgazda Párt világnézetéről szóló nyilatkozatot és a közgazdaságtudományi fakultáson filozófiát ad elő. 1947 elején az ÁVH elhurcolja. A hírhedt Magyar Közösségi Per vádlottja Kiss Sándorral és Hamza Andrással együtt. Ideiglenesen szabadlábra helyezik (ekkor még Tildy Zoltán volt a köztársasági elnök) és nyugatra menekült családjával. Évekig Genfben él, majd rövid ideig a londoni magyar református gyülekezet lelkipásztora. Londonból jön Amerikába, Leechburgben, Buffalo West Side; Windsor, Ontario; Detroit Első Egyház és hosszú éveken keresztül, a Torontói Egyesült Egyház tisztelt és közmegbecsülésnek örvendő lelkipásztora. Tevékeny irodalmi munkásságot fejtett ki. 1954-től 1976-ig rendszeresen prédikált a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű protestáns adásában, a felmérések szerint több milliónyi hallgatóságnak. Válogatott rádióprédikációi Sötétségből Világosságra címmel jelent meg 1990-ben, Budapesten, Püski kiadásban. Erről a könyvről írt Seress Ödön ny. torontói lelkész szép és részletes ismertetést a Bethlen Évkönyv előző kötetében. Ady Endréről írott könyve az „Isten szörnyetege" hatása olyan nagy volt, hogy még a moszkvai irodalmi folyóirat is kénytelen volt foglalkozni vele. „Átszínezett térkép” című könyve amerikai előadásainak egy részét foglalja magába. Még az ötvenes években angolul is megjelent a Dosztojevszkiről írott könyve „Man and His Tragic Life"címen. Nagy tanítómesterünket vesztettük el benne, amikor hirtelen Torontóban, szép halállal hazatért Urához. Özvegye és egyetlen fia, aki édesapja nyomdokait követve a klasszika filológia tanára a new-yorki állami egyetemen, gyászolják, de velük együtt torontói volt gyülekezete, amelyik tiszteletbeli lelkipásztorának választotta meg nyugdíjbamenetelekor és mi is mindnyájan, hiszen sokat tanultunk tőle. Áldott legyen emlékezete a boldog feltámadás reménysége alatt. Komjáthy Aladár 443