Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)

Európa

bárhol élő keresztyénekkel, sőt a missziói elkötelezettség tudatában, minden néppel. Feladatunk ezért, hogy Isten iránti engedelmességben élve, népünk javára s a bűn elleni harcban kötelességet teljesítsünk. Ennek feltárásához és kezeléséhez csak akkor járulhatunk hozzá, ha azt alázattal és bűnbánattal tesszük, szakadatlanul keresve és bevallva saját bűnrészességünket. Ettől nem menekülhetünk el még akkor sem, ha más nemzet kötelékében élünk. Itt említendő, hogy atyáink életében az ökumené szoros kapcsolatban állt a predestinációval, a Bibliának ezzel a már-már elfelejtett és ökumenikus jelenünkben szinte öntudatlanságba merült tanításával. Nem a lutheránus fülek kedvéért és nem is katolikus testvéreink felé való bőkezűségből említendő, de nem specifikus „kálvini” találmány ez, hisz már Szent Ágoston és Luther is vallja az öröktől fogva való kiválasztottság elvét — már őseink is ennek fogadták el, s lett számukra aktivitásra késztető erővé a jelenben. A jövőre nézve pedig, meg nem rendíthető bizonyossággá, sőt biztonsággá afelől, hogy sorsuk a legjobb helyen: a gondviselő Istenük erős — Heidelbergi Káténk szerint — „a hűséges Atya” kezében van. Fenntartva önállóságunkat és jellegzetességünket, kapcsolódunk a világ reformátussága képviselte bibliai reformátori hitünkbe gyökerező minden szellemi-, lelki-, bibliabeli, hagyománybeli és anyanyelvi egységeinkhez. Vágyakozva fordulunk a teljes Kárpátmedence felé, ezzel is elsősorban saját önazonosságunkat és megmaradásunkat erősítve.

A pünkösdi Lélek végezte európai válaszfalak leomlásán éledvén kérjük Isten Szendéikének megújító erejét, ügyelve arra, hogy képességeinket és lehetőségeinket felzárkóztassuk, ne a különválás és különcködés önzése, hanem a rajtunk is múló egység zászlaja alá! Ezért nem lehet kétséges, hogy nyugateurópai jelenünkben való helytállásunk meghatározza sorsunkat, jövendőnk felől való reménységünket és bizonyságunkat. Jelenünkben nyilván csak akkor érezzük jól magunkat, ha valahol otthon vagyunk. Annak nem következménye, hanem előfeltétele viszont a vallás és vállalás. Erősen hat a kongregacionalista szellem, de a mi magyar reformátusságunkhoz tartozásunk nem kötődik tájegységhez, vagy országhatárhoz, ezért lettünk a Magyar Reformátusok Világszövetségének egyik alapító tagjává és szerveződtünk Területi Egységgé.

381