Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)
Kanadai magyar reformátusság
megbecsült hírnévre tett szert az ételek, sütemények, kiszolgálás, műsor, kiállítás jósága és szépsége miatt. Naponta 7—8 száz vendéget láttunk el, ami nagyon szép eredmény volt. Sajnálatos, hogy az anyagi eredmény gyenge volt, a gazdasági helyzet romlása és más tényezők miatt. Ez eredményezte azt, hogy gyülekezetünk vezetősége 1993-ra felfüggesztette a Folkloráma Hét megtartását. Ezt tette más egyházi és társadalmi közösség is. Reménykedünk azonban, hogy a jövendő új lehetőségeket hoz. Nagy vonalakban ilyen volt gyülekezetünk élete és előmenetele a múlt esztendőben. Minden sikerért jó Atyánkat áldjuk, hogy alkalmakká tett Nevének dicsőítésére, akaratának véghezvitelére. Nem szűnünk meg imádkozni, kérjük segítségét, változtassa meg s tegye még jobbá életünket, lehetőségeinket, adjon erősebb elkötelezést szent akaratának szolgálatában. FELTÉPETT SZÍVVEL Magyarnak maradni s keresztyénnek, Érzed-e feszítő húrját e tétnek? — Míg gondok hiénái feltépnek, Míg a kanadai fenyők zenélnek?... Míg látomások fáklyái égnek, Ady-s vajúdását érzed e létnek, Amíg az egek hörögve égnek, Megmaradni magyarnak, s keresztyénnek! Isten kardjával Nap felé menni, Lehelként a Nagy Időt kivárni, Út nélkül Lehetetlenben járni, Mint egy Botond a rézkapuba vágni, Állni a végzetes meredélyben, Félkaron lógni, tán meg is szakadni, Mégis mindig Feléje haladni, Keresztyénnek, magyarnak megmaradni. Calgary, 1987. Horváth Lóránd 376