Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)
Magyar evangélikus egyházak
tói tanulta az analitikus lélektant és tovább fejtette az úgynevezett „Pastoral Phychologiá”-t. Gyökössy Endre azt írja, hogy a jó lelkésznek „orvosnak” is kell lennie! Vendége volt lelkipásztorunk a győri színház- és ballet igazgatójának Budapesten, a híres pesti „Vigadó”-ban. Külön élmény volt az ünnepélyes Budakeszi szüreti mulatság. A budapesti Operaház szezon-nyitó előadásán, Puccini „Manón Lescaut”-ján is részt vett lelkészünk. A Liszt Zeneakadémia „Budapest Zenei Hetek” szezonnyitó hangversenyt is sikerült végighallgatnia. Orgonaversenyek a Bazilikában, a Mátyás Templomban és a Deák Téri Evangélikus Templomban, mind nagy élményt jelentettek. Ez a tanulmányút nagyon gazdag volt tapasztalatokban és élményekben. Örömmel állapítható meg, hogy a magyar feltámadás útján jár nemzetünk és a nehéz körülmények és nagy változások ellenére is még van magyar élniakarás és reménység. Istennek áldó és védő kegyelme kísérje népünket és fajtánkat, hogy erős hittel és bizalommal nézzünk a jövő feladai felé. Az 1995-ös esztendőben egyházunknak két kiemelkedő eseményéről kívánunk beszámolni. Az Amerikai-Magyar Evangélikus Konferenciának bienniális gyűlése október 8-án nálunk történt. Vendégei voltak egyházunknak a konferencia vezetői és látogatói. Lelkipásztorunknak, aki 15 éve szolgálja gyülekezetünket, november 5-én ünnepeltük 40 éves lelkésszé avatásának jubileumi évfordulóját, gyertyafényes, nemzetiszínű díszített pompában több, mint 150 vendég jelenlétében. A Kossuth Teremben formális fogadás várta a vendégeket, bőségesen terített ahol formális fogadás várta a vendégeket, bőségesen terített asztalokkal. Vendég orgonista, hárfás, fuvolás és szoprán énekes kísérte végig az istentiszteletet és fogadást. Ünnepi magyar szónokunk dr. Fazekas László, a Kegyelem Magyar Baptista Egyház lelkipásztora volt, majd angolul hirdette az Igét lelkipásztorunk a jubiláló gyülekezetnek és vendégeknek. Külön üdvözölte dr. Robert Strommen az ünnepeltet, a United Church of Christ, Református Egyház képviseletében. Dr. Paul Sherry, az Amerikai Református Egyház elnöke és dr. Vitéz Ferenc, a 327