Bethlen Évkönyv, 1993-1996 (Ligonier)

Oláh Béláné: Négy év Amerikában

amikor felhozták és az új épület bal sarkába elhelyezték, az alatta lévő műhely fala megrepedt.

Szintén említeni kell azt a 164 berámázott nagy méretű festményt, fényképekkel, nagyjainkról: Kossuth, Petőfi, Ravasz, Baltazár, valamint az Otthon vezetőinek portréit. Ezeket én mostam le, Szűcs Bálint kedves barátunk feleségével Helennel segítettek feltenni, illetve szegezni a Múzeum falára. A nagyterem falát a 164 kép teljesen befedi, mind a négy oldalon.

Ilyen előkészületek után mi már azt hittük, hogy a nehezén már túl vagyunk, s hamarosan megnyílhat a Múzeum. Tévedtünk, mert az aprólékos, végtelen pontos válogatás, rendszerezés, iktatás még ezután következett. Híre ment, hogy az összegyűjtött anyag feldolgozása megkezdődött! Ez azt jelentette, hogy az egyházaktól kaptuk, szinte naponta a felszámolt és még élő közösségektől azokat az értékes anyagokat, amelyeket az utókornak megmenteni kívántak. Bizony sokszor annyi anyag összegyűlt, hogy a nagyterem szinte kezdett kicsi lenni. Paliék a polcokat, dobozokat nem győzték rendelni.

Reggel 8-tól délután 5—6-ig Béla naponta bent dolgozott. Én délelőtt pár órát segítettem, szinte minden nap. 12-kor volt az ebéd, utána Béla visszament a nagyon kedvelt munkáját folytatni. Én és Jutka nővérem az Otthon betegeinek ruha raktárában tevékenykedtünk. A bentlakók minden ruhadarabjára egy gyárilag készült kis névjegyet varrtunk fel géppel, hogy senkinek se vesszen el semmije és a mosodából mindent megkapjanak.

Ruhákat javítgattunk, bútorhuzatokat-, függönyöket varrtunk a betegszobák számára. Délután 4 óráig dolgoztunk általában, ezután beültünk az üres ebédlőbe és egy jó fekete kávé mellett megbeszéltük a nap eseményeit. Az esti 6 órai vacsoráig meglátogattuk a fekvő betegeket, vagy a cottage-ok lakóit, akik kedves barátnőink lettek és szerettük őket. Vacsora után átmentünk a Kovács család otthonába, ahol már együtt volt a család, a gyerekek megjöttek az iskolából, Évike, Ruthi, Palcsi, Dani. Ditye akkor már férjnél volt. Edithke is megjött, aki szinte minden este családjának kedvenc eledelét készítette el vacsorára.

Béla ilyenkor már hazament, rendszerint lefeküdt, vagy még olvasgatott. Én ott maradtam, mert rendszerint négyesben römiztünk: Jutka, Edith, Pali és én. Ezek az esték

112