Bethlen Évkönyv, 1991-1992 (Ligonier)

Kálvin egyházkerület

nyörű és jólelkű leányka bizony nem szerethet bele valakibe, aki olyan, mint én” — mormolta magában. Azonnal magához rendelte az udvari varázslót. „Csinálj azonnal egy nagyon vékony, daliás és jólelkű álarcot, hogy arcom eltakarja, és hogy szeretetteljesnek nézzek ki” — parancsolta. A varázsló megmagyarázta, hogy ő ugyan el tudja ezt készíteni, de bizony az nagyon sok veszéllyel jár, mert a királynak állandóan gyakorolnia kell szép gondolatokat, szerető tetteket, mosolygóst, mert egyébként az álarc megreped és soha többé nem lehet helyrehozni, mert ez bizony csak egyszer lehetséges egy életben bárki számára. Szerelemtől korbácsolva ráállt erre a király. A jólelkűnek és kedvesnek varázsló álarc segítségével megtörtént az esküvő. Egyik nap a másikat követte és a király volt énje és új magatartása naponta küzdöttek egymással. Adózási kedvezménnyel kedveskedett népének. Hadserege legnagyobb részét elbocsátotta. Várak és hadiszerszámok helyett kórházakat és iskolákat építtetett. Harag helyett mosolyt erőltetett az arcára. A dührohamokat kedves szavak váltották fel. Oly erőteljesen gyakorolta a kedvességet, törődést és szeretetet, hogy kezdte magát nagyon rosszul érezni, mert szerető és hűséges feleségét becsapta az álarccal. Végül nem tudta tovább tűrni a lelki tusát és magához kérette az udvari varázslót ismét. „Drága feleségemet csúnyán félrevezettem ezzel az álarccal, és bizony nagyon bánt a lelkiismeret. Kérlek, vedd le rólam.” „Fenség, mór megmagyaráztam neked azt, hogy ha az álarc megreped, vagy levétetik, soha nem lehet mégegyszer visszatenni” — figyelmeztette a varázsló. „Nem tudom tovább játszani e csúnya játékot. Inkább vállalom a következményeket” — válaszolt a király. Az álarc levétetett. Szorongó szívvel, ólomteli lábakkal cammogott a király a tükör felé. Ahogy a tükörbe pillantott, egy kedves, mosolygós arc nézett vele farkasszemet.

Ez a tanítványság ára és öröme! Igen sok önfegyelmet, belső küzdelmet, szép gondolatot, kedves és szerető cselekedeteket kell érte kifizetnünk. De ott van az öröm is. A kedves, mosolygós és szerető arc öröme. Egy olyan arcé, mely Mesterünkre emlékeztet. 1990-ben és 1991-ben fáradság, házsártosság, kiábrándultságok és harag ellenére, mi megpróbáltunk Urunk parancsának engedelmeskedni és próbáltuk újra meg újra leróni tanítványságunk adósságát, hogy örömei is a mieink lehesse-84