Bethlen Évkönyv, 1991-1992 (Ligonier)
Kanadai egyházak
WINDSOR, Canada Lelkipásztor: Horváth Loránd Isten nagy kegyelméből az elmúlt esztendőben is előre haladtunk. A fejlődés éppen a legfontosabb helyen, az istentiszteleti látogatottságban mutatkozott meg. Az elmúlt esztendő 24-es átlagához képest ez az esztendő elérte a 31-es átlagot, de a kimutatás szerint nem ritkán felmentünk a 36—37-es létszámig. Ugyancsak emelkedett a lélekszám az ünnepi alkalmakkor, amikoris 43—47, sőt 70-es létszámot is elérte. 25 bibliaórát tartottunk, a téma az Úr Jézus példabeszédei voltak. Ezek az alkalmak összekapcsolódtak énekkarunk gyakorlásával is, ahol felkészültünk rendezvényeinkre. A presbitériumunk jóváhagyásával beindulhatott Könyv- és Rádiómissziónk is. A Windsor—Limington-i rádióban elhangzott áhítatokon kivül, vasárnapi istentiszteleteinket is meghallgathatták betegeink magnószalagról; az eddig kiadott könyvekkel együtt 10-re emelkedett az olvasható lelki kiadásaink száma, melyeket a lelkipásztor vihet betegekhez, családlátogatásokra. így kerültek kiadásra a Miatyánk áhítatai, valamint a Betegeknek gyógyír cimű könyvecske, melyet a lelkipásztor közösen irt dr. Baksa Csabával, a Kanadai Magyar Lelkészegyesület elnökével. Az évi 6 úrvacsoraosztás kibővül azzal, hogy a lelkész mind több házhoz, öregotthonba és kórházba visz úrvacsorát. Ez évben volt egyházunknak 12 rendezvénye. Kiemelkedik közülük az Ökumenikus ima-este, amikor a szavalók között fellépett Kis Fülöp Katalin, a Nemzeti Színház volt tagja; a Nagypénteki Passió, amely fény és hangjátékkal volt megrendezve; a Magyar koncert, ahol a hamiltoni, ann-arbori és torontói szólisták mellett felléptek a windsori együttesek: a Református énekkar, Pap Léda Mária hárfa- és Szabó Eduárd csellóművészek. A Reformáció ünnepélyünk, ahol detroiti baptista és református testvéreink is felléptek; majd a Szabadság szerelem című zenés irodalmi estünk, ahol Edenhoffer Getrud vezetésével fellépett a (Windsor—Detroit-i) Magyar kórus is. Felejthetetlen élményt nyújtott még a Karácsonyi oratórium is prófétai szózataival, magyar és angol énekeivel, gyertyavilágítású hangulatával. Horváth Hajnalka és Márton Lenke szavalatával. Sajnos, hogy minden szólistát nem tudok név 251